Strómanok a bíróságon

2011. 07. 07. 22:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bíróság elé áll ma az erzsébetvárosi ingatlanpanama-ügy mind a tizenhárom strómanja, vagyis azok, akiket a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) többrendbeli közokirat-hamisítással vádolt meg. A Hunvald-per utolsó nyári tárgyalásának érdekessége, hogy az önkormányzati ingatlanok, lakóépületek, üres telkek áron aluli eladásában részt vevő vádlottak zöme csak a Fővárosi Ítélőtábla június 15-én hozott jogerős végzésével kaphatta meg az idézést. A Fővárosi Bíróság nevében ugyanis Vincze Piroska bírónő már az első tárgyalási napon bejelentette: a közokirat-hamisítással megvádoltak elleni eljárást elévülés miatt megszüntették. Fazekas Géza, a KNYF osztályvezető ügyésze így csak ma ismertetheti a vádiratot a fenti tizenhárom vádlott estében, közülük kilencen egészen a hónap közepéig azt hihették, hogy csak tanúk lesznek. Négy sokadrendű vádlottnál pedig az esetenként tucatnyira kiegészült vádpontokat olvashatja fel az ügyész.
A másodrendű vádlott Hunvald György volt VII. kerületi MSZP-s polgármestert, az első- és harmadrendű vádlottakat: Gál Györgyöt, a helyi gazdasági, valamint Kardos Pétert, a pénzügyi bizottság egykori SZDSZ-es elnökeit, továbbá Kormos Lajos értékbecslőt bűnszervezetben elkövetett csalással és más súlyos bűncselekményekkel vádolják. A vád szerint ők és huszonegy társuk több mint 640 millió forint kárt okoztak az önkormányzatnak, amire a kerület tavaly októberben megválasztott kormánypárti vezetése a vádemelést követően bejelentette a polgári jogi igényét.
Vattamány Zsolt fideszes polgármester a helyi képviselő-testület szerdai ülésén a Hunvald-korszakban elkövetett további visszaélésekről ad tájékoztatást. Várhatóan újabb feljelentéseket tesznek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.