Furgon áll a 4-es főút mentén, körülötte középkorú, lila mezes hölgyek és urak szellőztetik a fejüket és ki tudja, még mit. Hát ezek kik lehetnek? Az Újpest nem játszik errefelé, a Kecskemét sem, más ötletünk meg nincs. Mielőtt visszasorolnak a forgalomba, elsuhanunk mellettük, beérünk Szolnokra, át a hídon, le a Tiszaligetbe, hiszen a sokat látott csarnokban rendezik a Magyarország–Finnország férfi kosárlabda Eb-pótselejtezőt. S kiket látunk viszont a furgonjukból kikászálódva, immár kék-fehér zászlókkal fellobogózva? A lila mezeseket! A vendégek B közepe is célba ért.
S persze eltörpült a hazai publikum mellett, dugig telt a nézőtér. A szokásos libabőröztető hangulat nem hatotta meg a finneket, hiszen 7-0-ra megugrottak, ám kisvártatva Horváth Ákos hármasával már itt az előny. Ezután fej fej mellett haladtak a gárdák, a vendégek dobták a biztosabb, a hazaiak a szebb kosarakat (Horváth hát mögötti passza után Keller zsákolása élményszámba ment). Az első negyed 24-23-es magyar vezetéssel zárult.
A finneket két honosított amerikai, Huff és Lee, a magyarokat egy, Trotter erősítette, de nem ők vitték a prímet. Koponen, az olasz Virtus Bologna légiósa követhetetlenül kevert, Hanga Ádám, a spanyol Manresa újdonsült igazolása sem maradt el mögötte. A második játékrészre némileg befagyott a pontgyártás, félidőre csak 37-37 állt az eredményjelzőn. Mondhatnánk, ez az euroligás klubokban edződő finnek ellen, akik a két évvel ezelőtti Eb-kvalifikációban oda-vissza megvertek minket, nagyszerű helytállás, csakhogy a keddi portugáliai fiaskó után nekünk nem helytállni, hanem győzni kellett.
Remek, 5-0-s sorozattal kezdtük a második félidőt, utána azonban a játékvezetők kis időre virtuális kék mezt vettek fel. A segítségükkel nemhogy visszakapaszkodtak finnek, hanem egyre jobban elhúztak, a zárónegyed elején 12 pont is volt az előnyük.
Társak híján Hanga egyedül próbálkozott, kevéssé hatékonyan, Báder négy ponttal és ugyanennyi faulttal a padon ült. Trotter viszont végre elkapta a fonalat, 13-0-s attakkal 66-65-nél már a magyar gárda vezetett! Keller Ákos gyönyörűt sapkázott a nyári forróságban, de Lee-t nehezen tartotta. Nem sikerült meglépni, a végjátékban fej fej mellett haladtak a csapatok. S a legvége, sajnos, balul sült el. Utolsó támadásukból a mieink nem találtak be, a finnek viszont igen, ezzel
75-73-ra ők nyertek.
„Ez a legborzasztóbb, ha egy csapat az utolsó másodpercekben kap ki, ennél az is jobb, ha agyonverik. De nincs más választásunk, megyünk tovább” – értékelt Mészáros Lajos szakmai igazgató.
Két forduló után tehát két vereséggel áll a magyar válogatott. Az Eb-részvételhez mostantól a finnek segítségére is szükség lesz. A három csapatból kettő jut ki a 24-es Eb-döntőre. Finnországi sikerrel reálisan nem kalkulálhatunk. A portugálokat csütörtökön idehaza mindenképpen meg kell verni legalább hat ponttal, s szurkolni nyelvrokonainknak, hogy oda-vissza kalapálják el a portugálokat. Ha így történik, akkor révbe érhetünk.
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort