Részvényenként negyven dollárt, azaz a pénteki tőzsdei záróárnál 63 százalékkal magasabb árat ajánlott a Motorola Mobility részvényeiért tegnap a Google – tudósított a távirati iroda. A Motorola mobilgyártó leányvállalatáért így összességében 12,5 milliárd dollárt hajlandó fizetni a keresőóriás. A mostani akció nemcsak a Google legnagyobb eddigi „bevásárlása”, de a szektor idei legnagyobb üzlete, hiszen jelentősen megelőzi a Microsoftot, amely 8,5 milliárd dollárt fizetett az év első felében a Skype-ért. Az amerikai Fortune magazin szerint a tény, hogy a Google hajlandó volt részvényenként ekkora felárat kifizetni a mostanában nem igazán sikeres vállalkozásért, azt mutatja, hogy a kereső szoftvereiről ismert cégbirodalom valóban nagy szeletet szeretne kihasítani az Apple okostelefon-portfoliójából. (A Motorola mobilpiaci részesedése a 2006-os 24 százalékról 2009-ig tíz százalék alá csökkent.) A Google bejelentése szerint a Motorola leánycége nem olvad be, hanem önálló egységként működik tovább. Ahogy az elmúlt egy évben, a tulajdonosváltást követően is a Google-féle androidos operációs rendszert alkalmazzák a mobil készülékeknél, s továbbra is nyitott, szabadon fejleszthető rendszer marad. Az ügyletet várhatóan a jövő év elejéig véglegesítik, életbelépéséhez ugyanis az amerikai versenyfelügyelet hozzájárulása is szükséges.

Kígyó miatt rettegtek Lentiben, futótűzként terjedt a hír