Ma kell megjelennie a londoni központi büntetőbíróságon annak a magyar férfinak, akit kettős gyilkosság elkövetésével vádolnak az angliai hatóságok. A 31 éves B. Attila a feltételezések szerint a múlt hét közepén több késszúrással végzett a 20 éves, szintén magyar származású V. Tiborral és Alice A. nevű barátnőjével. Az elkövető és az áldozatok is a Heathrow repülőtér közelében lévő Radisson Edwardian Heathrow Hotelben dolgoztak recepciósként. A fiatalok holttestére múlt szerdán találtak rá a helyi hatóságok a szálloda dolgozóinak fenntartott szálláson azután, hogy V. Tibor és Alice A. nem jelentek meg a munkahelyükön a reggel hét órai műszakkezdéskor. A bűncselekmény színhelyétől nem messze rátaláltak a nyomozók a gyilkosság elkövetéséhez használt késre. Noha a helyi rendőrség nem erősítette meg, a média arról tudósított a napokban, hogy a bűncselekmény hátterében egy különös szerelmi háromszög állt, amelyben a gyilkos V. Tiborra volt féltékeny.
B. Attilát szombaton fogták el Harligtonban, miután megpróbált öngyilkos lenni. Előzetes letartóztatása előtt a terheltet kórházba kellett vinni, hogy ellássák sérüléseit, a férfi ugyanis megpróbálta felvágni az ereit a nyakán és a csuklóján. A Radisson munkatársai megerősítették a nyomozóknak, hogy a bűncselekmény szereplői ismerték egymást. Többek szerint úgy tűnt, hogy jóban vannak egymással.
A magyar rendőrség mára ígért tájékoztatást arról, hogy a kettős gyilkossággal összefüggésben kért-e jogsegélyt a magyar hatóságoktól az angol fél.

Eljárás indult Hadházy Ákos ellen