London lakossága épületes látványban gyönyörködhetett az 1597. esztendő egyik nyári napján. Volt a városban egy fából épült, nagy, kör alakú színház, ahová egyaránt szívesen látogattak el nemesurak és polgárok, hajósok és dokkmunkások. Nos, ezen a napon a színház színészei elkezdték szétszedni a színházat. A bámészkodók érdeklődésére kiderült, hogy a telek tulajdonosa felmondott a színháznak, és kiutasította a társulatot. Majd amikor a színészek nem hagyták abba az épület bontását, bérelt fegyveresekkel támadta meg a társulatot. Ám az utcán összesereglett tömeg sem volt rest, a színház látogatói a színészek mellé álltak, és összecsaptak a fegyveresekkel. A nemesek oldaláról kivillantak a kardok, a matrózok övéből előkerültek a kések, és a színház környéki utcákon parázs összecsapás kerekedett. Közben a színészek csak bontották, egyre bontották a színházat, az épületanyagot ki-ki a saját vállán vitte a város másik végére. Az új telken lázasan folyt az építkezés a nézőközönség lelkes tetszésnyilvánítása mellett. Nemsokára fel is épült a kilenc méter magasba nyúló, 25 méter átmérőjű, hatszögletű épület. Ez ma már történelem, így épült fel a nagy ravasz Shakespeare színháza, a Globe. Jelenleg a világ számos városában működik Globe Színház, de csak városokban. Ezért is valódi és igazi kulturális szenzáció, hogy a Balaton partján hamarosan felépül a földgömbről elnevezett, az eredetivel megegyező módon, fából készülő épület, amely az évente ide látogató több ezer vendégnek nyújt majd minőségi színházi élményt – Sárkány Sándor rendező, díszlettervező, alapító atya elképzelése szerint. Ezen túlmutatóan a befogadó település, Révfülöp kulturális életét is színesítené oly módon, hogy év közben is közvetítene minőségi kultúrát, színházi produkciókat, ifjúsági előadásokat, bábszínházat. Ezzel a Balaton partján egy olyan stúdiószínházi befogadóhelyet is működtetnének, amely egyben kulturális kuriózumként is vonzhatná a közönséget.
Az alapkoncepció az volt, hogy a Globe Színház helyszínének mindenképp a természetben, avagy valamilyen romantikus helyen kellene lennie, és ezt a képet erősítette meg bennük Tim Carroll, a londoni Globe Színház egykori igazgatója is. A világban már felépült Globe Színházak példája megmutatta, egy ilyen létesítmény turisztikai látványosságként is, egyben a település emblematikus megjelenítőjeként is sokat lendíthet a környék ismertségén, látogatottságán. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a Balatonnak jelenleg nincs állandó színháza, hogy az első esős napon kitör a pánik, és hogy évtizedek óta lehetetlen feladatnak bizonyul a már egy hónaposra zsugorodott szezon elnyújtása, az ötlet kulturális és turisztikai jelentősége szinte felbecsülhetetlen – és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az ötlet egyszerűen zseniális. Ezt jelzi, hogy a színházi szakma egyértelműen – és ami még ritkább – egységesen támogatja Sárkány Sándorék törekvéseit. És bár az épület a tervek szerint jövő nyáron nyitja meg kapuit, már a napokban elkezdődik egy fesztivál a révfülöpi Globe Színház felépítéséért, méghozzá a helyszínen. A Semsei-majorban hétfőn Mrozek Mulatság című darabját láthatja a közönség Mucsi Zoltánnal, Scherer Péterrel és Szikszai Rémusszal, a rendező Bérczes László. Másnap Rátóti Zoltán önálló estje következik (Háy János: A bogyósgyümölcs-kertész fia), 20-án Hobo lép színpadra Hármas oltár című önálló estjével, 21-én pedig Szigligeti Ede Liliomfi című darabja zárja a sort, a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház előadásában, Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadások este fél kilenckor kezdődnek.
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort