Napokon belül megkezdődhet az a rendőrségi intézkedéssorozat, amelyben a hatóságok általános ellenőrzéssel veszik számba a települések utcáin, illetve a külterületeken élő hajléktalanokat – értesült lapunk belügyminisztériumi forrásból. A várható razziák egész Magyarországot érintik, s a tapasztalatok bekerülnek abba az intézkedéscsomagba, amely a társadalmi egyeztetések után ésszerű, emberséges, a társadalmi normáknak megfelelő megoldást kínál majd az otthontalan emberek számára. Orbán Viktor miniszterelnök a napokban utasította a kormányt – azon belül is a belügyminisztert – a hajléktalanellátási koncepció kidolgozásának felgyorsítására. Pintér Sándor tárcavezető Hatala József országos rendőrfőkapitánnyal egyeztet a várható intézkedésekről, az intézkedéscsomag részletei valószínűleg még e héten nyilvánosak lesznek.
Nincs még gyanúsítottja ugyanakkor annak a gyilkosságsorozatnak, amelynek áldozatait a múlt héten hantolták ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai Budapesten, a csepeli városrész egy elhagyatott, hajléktalanok lakta erdős területén. A történtek vizsgálatát az indította el, hogy egy hazánkban élő székely fiatalember a rendőrséghez fordult, mondván: az említett helyszínen kirabolta, megkínozta és nyakig elföldelte őt egy délszláv származású ismerőse, illetve annak roma társasága. A bizarr beszámoló után a hatóság elfogta az elkövetőket, majd a szerbnek, később macedónnak titulált rabló felajánlotta a nyomozóknak, hogy megmutat négy elásott holttestet a bűncselekmény helyszínén. A napokig tartó helyszíni szemle végeztével valóban négy holttestet ástak ki a szakemberek, ám az áldozatok személyazonossága – hivatalosan – még nem tisztázott. A több méter mély sírgödör közvetlenül a roma pár hevenyészett kunyhója mellett volt, egyelőre nem tudni, hogy ők szolgáltak-e bármilyen információval a halottakról a nyomozóknak.
A nagy port felvert ügyben továbbra is hírzárlat van érvényben, Csizner Zoltán, az NNI igazgatója szombaton újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy a Csepelen történtek mögött az elkövetői és a sértetti oldalon is a környéken élő hajléktalanok állnak. A hatóságot a rablásról értesítő székely fiatalember ismerőse, a délszláv férfi kihallgatásán macedónnak vallotta magát, ám a macedón külügyminisztérium a hét végén cáfolta, hogy hivatalosan bármely állampolgárát öszszefüggésbe hozták volna a csepeli üggyel. V. Lászlónak nincsenek okmányai, az előéletéről szóló, a hazai sajtóban közölt legendáknak valószínűleg az adott kezdő löketet, hogy a rablás sértettje, M. M. lapunknak úgy nyilatkozott: elásásakor hallotta, amint V. László azt mondja roma társainak, azért kell hátrakötözött végtagokkal, guggoló pózban elásni, mert így lassan fullad meg a föld nyomásától, és a rablók vezetője ezt a délszláv háborús tapasztalataira alapozta. Felröppent hírek szerint V. László a kilencvenes években a hírhedt Arkan, azaz Zseljko Razsnatovics szabadcsapatában harcolt. Az MTI tegnap az Alo! című belgrádi lapra hivatkozva idézte Boriszlav Pelevics, Arkan egykori helyettese nyilatkozatát, aki rágalomnak nevezte, hogy V. László a soraikban harcolt volna.
A sajtó egy része továbbra is V. Lászlót tartja a csepeli mészárosnak, holott az NNI egyelőre nem gyanúsított meg senkit a négyes gyilkossággal, a férfi és a cigány pár az említett rablás miatt van előzetes letartóztatásban. Csizner Zoltán szombati közlése szerint ügyük összefügg a még ismeretlen áldozatok halálával, és abban jelenleg hat terhelt van előzetesben. Hármat közülük áprilisban fogtak el, ők kocsmákat és üzleteket raboltak ki fegyverrel Csepelen.
A még ismeretlen áldozatok azonosításában a DNS-vizsgálatok hozhatnak megoldást, ezekkel kideríthető a sértettek neme, kora, egyéb jellemzői – írta az MTI. Szabados György Dávid, a Budapesti Orvosszakértői Intézet igazgatója lapunknak elmondta, hogy a halottaktól vett mintákhoz szükséges, hogy a szakemberek össze tudják hasonlítani azokat az elhunytaktól származó egyéb mintákkal, személyazonosságuk csak így állapítható meg biztosan. A rendőrségi hírzárlat miatt egyelőre nem tudni, hogy V. László kötött-e nyomozási alkut a hatóságokkal az ügyben.
Napi balfék: Ferenc elmélkedik