Elszámolási vita lehet annak a kettős gyilkosságnak az indítéka, amelyben egy 53, illetve egy 60 éves férfi vesztette életét tegnap Budapesten, a XVI. kerületben, Rákosszentmihályon. A tettes késsel leszúrta áldozatait a Béla utcában, egy pékség előtt. A negyvenhárom esztendős elkövető a bűncselekmény után élettársával elmenekült a helyszínről, majd fóti házában öngyilkos lett, az ő halálát közigazgatási eljárásban vizsgálja a hatóság – közölte lapunkkal Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője. A tettesnél egy pisztoly is volt a támadáskor, amellyel megsebezte magát. A távirati iroda egy szemtanúra hivatkozva azt írta, hogy a tettes a vita közben vette elő a fegyvert, s a két későbbi áldozat elmenekült, amikor az eszköz elsült, az elkövető azonban utánuk ment kocsijával, és az utcán végzett velük. A BRFK több emberen elkövetett emberölés miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást. Úgy tudjuk, az elkövető élettársa önként jelentkezett a rendőrségen, és beszámolt a nyomozóknak a történtekről. Egyelőre nem tudni, hogy a nő terheltként vagy tanúként szerepel az ügyben.
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort