A devizahiteleseket képviselő ügyvédek számára állított öszsze részletes háttéranyagot a Magyar Szociális Fórum felkérésére a Damm Andrea vezette jogász- és közgazdászcsoport. Az ügyvédi kamarához eljuttatott anyagban a bankokkal perre készülők komoly érvanyagot találnak – hangsúlyozta Simó Endre elnök, aki szerint a ma induló árfolyamrögzítés nem jelent megoldást. Damm Andrea szerint a szerződések már a megkötésük pillanatában egyoldalú előnyöket biztosítottak a bankok számára, a döntéshozóknak tehát fel kellene ismerniük: a devizahitel-szerződéseket nem képes kezelni a magyar jogrendszer, ezért törvénymódosításra van szükség. Gyakorlatilag uzsoraszerződésekről van szó, hiszen néhány év alatt jelentősen emelkedhetett az eredeti tartozás. Makkos Albert szintén úgy látja, hogy sikerrel támadhatók a szerződések, és a bíróság kimondhatja semmisségüket, visszaállíthatja az eredeti állapotot. Ekkor lehetőség nyílik arra, hogy – bár valamelyest magasabb kamaton, de – a hatalmas árfolyamkockázat terhe nélkül szerződhetnek az ügyfelek a bankkal, ezúttal már forintalapon. A szakértő arra is rámutatott, a hazai kamatfeltételek már évekkel ezelőtt is aránytalanok voltak, hiszen akkor is dupla kamatot számítottak föl a bankok, mint a svájci jegybank alapkamata, jelenleg pedig 170-szeres a különbség. Barabás Gyula hitelszakértő szerint a nyugati bankok hazai leányvállalatainál is hiba van: ugyanazon anyabankhoz tartozó lengyelországi banknál ma is 2,3-3,1 százalékos kamattal lehet devizahitelt fölvenni, ami jelentősen alatta marad a hazai szintnek.
Egy bank már egyezkedne. Gáll Ferenc szekszárdi ügyvéd már tárgyal az egyik ügyfelének bankjával a szerződésmódosítás ügyében – adta hírül a Bama.hu. Sikertelenség esetén hajlandó akár perre is menni, hogy ügyfelei mentesüljenek az „uzsorakamat” fizetése alól. Érvelése szerint ugyanis nem devizában kaptak hitelt, hanem devizaalapon forintban, ezért kamattal növelten, forintban kellene visszafizetni. A bank válasza a jövő héten várható.
Személyesen hívta vitára a miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Pétert