Kiemelt dicséretet kaptak a kínai ifjúsági tudományos technológiai és innovációs verseny (CASTIC) magyar vendégszereplői, akik korábban már itthon is bizonyítottak – közölte a Magyar Innovációs Szövetség. Az augusztus elején Hohhot városában, Belső-Mongólia Autonóm Tartományban zajló megmérettetésen Erdélyi Soma és Lipécz Ádám, a Magyar Fiatal Tudósok Társaságának tagjai képviselték hazánkat. A fiatalok a kínai zsűri előtt Medical Pocket Assistant nevű alkalmazásukkal mutatkoztak be. A program egy mobiltelefonokra optimalizált honlap, amelynek segítségével elsősegély-nyújtási képzettséggel nem rendelkezők is gyorsan megtudhatják, hogyan kell például stabil oldalfekvésbe helyezni valakit.
A CASTIC-ot egyébként 26. alkalommal rendezték meg. A verseny hagyományosan a kínai fiataloké, európaiakat csak 2007 óta hívnak meg rá. Idén 19 külföldi találmányt és kutatási eredményt mutattak be, köztük a magyarországi 20. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyen már első díjjal jutalmazott Medical Pocket Assistant-ot. Kiemelt dicséretet mindössze hét munka kapott.
Csapdát állított a rendőröknek egy esztergomi férfi.