Azáltal, hogy az angol–holland derbi a szigetországi zavargások miatt elmaradt, három helyett két rangadó emelkedett ki a szerda esti felkészülési mérkőzések gazdag kínálatából. Németország Stuttgartban fogadta Brazíliát, a 2006-os világbajnok olaszok pedig Bariban 2010-es utódjukat, a spanyolokat. Talán némileg váratlanul a Mercedes–Benz Arenában és a Stadio Comunale San Nicolában is hazai siker született.
Utóbbi helyszínen a világranglistát vezető, idén szerdáig százszázalékos mérlegű Spanyolország gyengén kezdett, bár Montolivo góljára Xabi Alonso még a szünet előtt válaszolni tudott. A 2. félidőben már a Xavit nélkülözött hispánok irányítottak, mégis a FIFA-rangsorban 8. itáliaiak szerezték meg a győztes gólt Aquilani megpattanó lövésével (2-1). Cesare Prandelli, a hazai szakvezető a helyi illetőségű Cassano, valamint a helyette beállt fenegyerek, Balotelli játékát is dicsérte (lehet, hogy nevelési célzatból…), általánosságban pedig így értékelt: „Koncentráltan, jól játszottunk, viszont amikor elfáradtunk, visszaestünk. Fel akarjuk építeni a saját játékunkat, ebben a spanyolok évekkel előttünk járnak, mégsem festettünk rosszul ellenük.” Nem bizony, hiszen 1994 után sikerült őket újra legyőzni.
A németeknek pedig 1993-at követően a brazilokat, méghozzá 3-2-re és tökéletesen megérdemelten. A világranglista 3. és 4. helyezettjének összecsapásán végig a hazaiak vezettek, Neymar szépítése csak a hosszabbításban esett. „Több idő kell, hogy összeálljunk” – próbált magyarázkodni a 19 éves, téltől már madridi csatár, de tény, hogy Mano Menezes szakvezetése alatt igencsak szürke a selecao. Nem úgy Joachim Löwwel a Nationalelf, amely egy újabb ifjú titánt termelt ki a góllal debütált dortmundi Mario Götze személyében. „Élveztem a siker minden pillanatát, amihez szerencsére én is hozzá tudtam járulni” – mondta a meccs hőse.
A magyar csapat legközelebbi Eb-selejtezős riválisa, Svédország Ibrahimovic nélkül is nyert Ukrajnában egy hajrágóllal 1-0-ra, Jürgen Klinsmann 1-1-es döntetlennel mutatkozott be az amerikai kispadon Mexikó ellen.
További érdekesebb eredmények: Portugália–Luxemburg 5-0, Ausztria–Szlovákia 1-2, San Marino–Románia 0-1, Törökország– Észtország 3-0, Skócia–Dánia 2-1, Franciaország–Chile 1-1, Lettország–Finnország 0-2, Norvégia– Csehország 3-0, Albánia–Montenegró 3-2, Oroszország–Szerbia 1-0, Ciprus–Moldova 3-2, Japán– Koreai Köztársaság 3-0.
Mutuék örökös eltiltása. Botrányosra sikeredett a Magyarországgal azonos vb-selejtezőcsoportban szereplő román válogatott San Marino elleni barátságos mérkőzése, ám elsősorban nem a kínkeservesen kiharcolt egygólos győzelem miatt. Victor Piturca szövetségi kapitány már a szerda esti serravallei meccs előtt bejelentette, hogy nem játszatja kerete két legjobb játékosát, Adrian Mutut és Gabriel Tamast, majd az összecsapás után közölte: mindkettejüket végleg kizárta a válogatottból. A drasztikus döntés oka, hogy az olasz Cesena, illetve az angol West Bromwich (Tamas itt Gera Zoltán és Fülöp Márton csapattársa) futballistája hétfőn este engedély nélkül elhagyta az edzőtábort; sajtóértesülések szerint a kimenő hosszas italozásba torkollt. A román válogatott élére – karrierje során harmadszor – júniusban kinevezett Piturca leszögezte, mindennél fontosabbnak tartja a fegyelmet, éppen ezért a két játékosra akkor sem tart igényt a jövőben, ha válságba kerül a nemzeti tizenegy. A kizártak notórius visszaesőnek számítanak: Tamas szintén kicsapongás miatt lemaradt válogatottja júliusi dél-amerikai turnéjáról, Mutut 2004-ben kokain-, tavaly pedig szibutramin-fogyasztás miatt hónapokra eltiltották, éjszakázásai miatt korábban is kizárták a válogatottból, jelenleg pedig perben áll egy albán pincérrel, akit egy olaszországi klubban megvert. A román gárdának egyébként szerdán azért kellett a világranglista utolsó helyén álló San Marinóval összecsapnia, mert Argentína lemondta a bukaresti National Aréna felavatására meghirdetett mérkőzést. (R. Sz.)
Nyílt nap a Nemzeti Színházban -képek