Daily Mail
A brit lap úgy látja, az elmúlt évtizedek liberális politikája aláásta az alapvető társadalmi és erkölcsi értékeket. Ahelyett, hogy a hagyományos családi értékeket támogatták volna, a politikusoknak köszönhetően egy olyan világ jött létre, ahol a gyerekek fegyelem nélkül nőnek fel. Azokat a házaspárokat, ahol a feleség otthon marad, „megbünteti az adórendszer”, míg az egyedülálló anyákat arra ösztönzi, hogy több gyereket vállaljanak. „Időközben a rendőrségnek annyira oda kell figyelnie a politikai korrektségre és az emberi jogokra, hogy már maguk sem tudják, hogy a törvény őrei vagy szociális munkások” – olvasható a lapban.
Bomm
A szlovák munkaügyi minisztérium olyan törvényjavaslatot dolgozott ki, melynek értelmében a szociálisan hátrányos helyzetű személyek ingyenesen kapnának fogamzásgátló szereket. Civil szervezetek szerint többnyire romákról lenne szó, s szerintük ez rasszizmus. A tárca a szociálisan kirekesztett közösségekről szóló törvényjavaslatát most bocsátotta véleményezésre. A javaslatban egyebek mellett szó van arról, hogy a hormonális fogamzásgátló szereket az állam teljes mértékben megtérítené, s a sterilizációt is ingyenessé tennék a szociálisan hátrányos helyzetű nőknek és férfiaknak – írta a felvidéki hírportál.
Két, Kádár-kegyenc unoka akar minket tönkretenni