Négy áldozatot hantoltak ki a rendőrség szakemberei a csepeli gyilkosságok helyszínén. A több napon át tartó hatósági szemle tegnap ért véget, s a munkagépek betemették azt a több méter mély gödröt, amelyben a nyomozók rábukkantak az áldozatokra. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberölés miatt folytat vizsgálatot, de a hatóság nem közöl részleteket a történtekről. Úgy tudjuk, a hírzárlat a jövő hét közepéig tart majd. Az eddigi adatok szerint az áldozatokat egy negyven év körüli, külföldi férfi ölte meg a XXI. kerület egyik elhagyatott, erdős részén. A bűncselekményekben segédkezett egy cigány pár is, információink szerint ők magyar állampolgárok. A budapesti szerb konzulátus tegnap arról tájékoztatta lapunkat, hogy az említett férfi nem szerb, hanem macedón származású, sajtóhírek szerint ezt kihallgatásán el is ismerte a nyomozóknak. A feltételezett gyilkos korábban kommandós volt, és valószínűleg harcolt a délszláv háborúban a kilencvenes években. Nem tudni, hogy a gyilkosságokra fény derült volna-e valaha, ha az ötödik kiszemelt áldozat nem marad életben, és nem értesíti a hatóságokat a vele történtekről.
Az erdélyi származású, hazánkban élő fiatalember korábban összebarátkozott a macedón férfival, aki többször kért tőle kölcsön kisebb összegeket, amelyeket általában törlesztett is. A gyilkos tudta, hogy barátja, M. M. mikor kap fizetést a munkahelyén, s elhívta őt ismerőseihez, a roma párhoz, akik egy romos viskóban laktak Csepel elhagyatott részén, egy erdős területen, hogy elvegyék értékeit. A fiatalember úgy véli, azért nem végeztek vele azonnal, miután kirabolták, mert – bár elárulta a társaságnak a bankkártyája PIN kódját – a többiek úgy gondolhatták, hogy blöffölt, s ha nem stimmel a szám, később még visszatérhetnek kiszedni belőle a valódi azonosítót.
A múlt szerdán vele történteket jelentette a rendőrségen. Úgy tudjuk, a bizarr beszámolóban először még a nyomozók is kételkedtek, majd hétfőn munkagépek segítségével ásni kezdtek a csepeli helyszínen, ahol aztán sorra kerültek elő a több méter mély gödörből a korábbi áldozatok. Sajtóhírek szerint őket szintén élve temették el, de ezt az NNI egyelőre nem erősítette meg. A hatóság igazságügyi orvosszakértőt rendelt ki haláluk körülményeinek tisztázására, úgy tudjuk, az elsődleges vélemények elkészítése is napokat-heteket vehet igénybe. A pontos kép felállítását az is nehezítheti, hogy a korábbi négy áldozat már hónapok óta lehetett a gödörben, s testük már oszlásnak indult. A rendőrség nem árul el részleteket az elhunytak személyazonosságáról, illetve, hogy mikor tűntek el, s hozzátartozóik keresték-e őket. A hírzárlat miatt nem tudni azt sem, hogy a macedónt és a roma párt ugyanazzal gyanúsítják-e. A rendőrség egyelőre még a terheltek számáról sem nyilatkozott. Életellenes bűncselekmények esetén szinte minden esetben kezdeményezik a hatóságok az érintettek előzetes letartóztatását, de az NNI erről sem közölt részleteket. M. M. beszámolója szerint a nyomozók az ő bejelentése után fogták el a macedón férfit, rendőrségi forrásunk szerint a gyanúsított ugyanakkor már egy másik ügye miatt őrizetben volt, és meg is mutatta, hogy ásták el a korábbi áldozatokat.
Ha a macedónt és a romákat már a hét elején elfogták, akkor minden bizonnyal előzetes letartóztatásban lehetnek már, mivel az őrizet legfeljebb hetvenkét óráig tarthat a jogszabályok szerint. A büntetőeljárásról szóló törvény értelmében a tettest-tetteseket elmeorvosi vizsgálatnak is alávetik majd.
Az ügyben a hírzárlat miatt számos találgatás is megjelent a sajtóban, köztük olyan hírek is felröppentek, hogy a macedón férfi uzsorás volt, és bármekkora öszszeget képes volt felhajtani ügyfelei számára, áldozatai pedig a nem törlesztő adósok közül kerültek ki. Az uzsorásszál egyre halványulni látszik, a rengeteg pénzről szóló történeteknek ellentmondanak a roma pár szerénynek is alig mondható életkörülményei a csepeli viskóban, és a szerencsésen megmenekült M. M. sem élt nagy lábon: a csoport néhány ezer forintot vett el tőle, és a bankszámláján lévő fizetése is csak hatvanezer forint volt. Egyre bizonyosabb, hogy a támadók inkább csak jóhiszemű embereket környékeztek meg, akiket kicsaltak a tanyára, majd ott végeztek velük a náluk lévő szerény összegekért. Ezzel megdőlni látszanak a teóriák a szervezett délszláv uzsoráshálózat szerepéről az ügyben, sokkal valószínűbb, hogy olyan elkövetőket fogtak el a rendőrök, akik néhány száz-ezer forintért a gyilkosságoktól sem riadnak vissza.
Az elhagyatott csepeli tanya környékén nincsenek szomszédok, akik ismerhették volna a roma pár, és a náluk gyakran megfordult macedón férfi életét és viselt dolgait. A viskó melletti csalitosban lévő gödröt, az áldozatok vesztőhelyét tegnap betemették a munkagépek, a környéken csend honol. A rendőrség az öszszetettnek nevezett ügyben a jövő hétre ígért részleteket. A hazai kriminológia története számos sorozatgyilkost említ, de – ha az igazságügyi szakértői vizsgálatok alátámasztják – a csepeli ügy lehet az első, amelynek áldozatait élve temették el.
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort