Miként múlt pénteken, tegnap is megtelt a Tiszaligeti Sportcsarnok. A fanatikus szolnoki drukkerek kedvét nem szegte a finnek elleni fiaskó s a tény, hogy két meccs után két vereséggel állt a magyar válogatott az Európa-bajnoki pótselejtezőben.
Ahogy elkezdődött a mérkőzés, az ember hitetlenkedve dörzsölte a szemét: „ezektől” kaptunk ki augusztus 9-én 71:-66-ra?! Kicsik, kopaszok, öregecskék voltak a portugálok, nem is néztek ki sportolónak, kizárólag triplákra építették támadásaikat – mégis elhúztak 11:3-ra, majd 16:8-ra. A negyed vége felé megrázta magát a magyar alakulat, 18:18-nál utol is érte ellenfelét, de a második menet elején padlóra került: 30:19-re megint elléptek a vendégek. Majd robogtak tovább. 22:39-nél az addig példásan szurkoló közönség először zendített rá a „K…a gyenge!” rigmusra – mi tagadás, az is volt a mieink produkciója. Füttykoncert és pfujolás közepette – 28:45-ös vendégvezetéssel – vonultak öltözőbe a csapatok.
A második félidő nem úgy kezdődött, hogy lesz keresnivalónk. 28:48-nál a szolnoki közönség gúnyosan skandálta a máskor a hazai vezetésnél elővett „Húsz, húsz!” szövegű versikét. A harmadik negyed vége felé homokszem került a portugál gépezetbe, fáradni látszottak a látogatók, halvány reményként mínusz tízről, 45:55-tel kezdődött az utolsó ment.
Ennél közelebb azonban nem sikerült jutni. A portugálok újra elkezdték szórni a triplákat, ami ellen nem volt ellenszerünk, villanásokkal pedig nem lehet meccset nyerni. A lesajnált vendégek végeredményben 66:57-re nyertek, és a csoport hátralévő két meccsétől – benne a vasárnapi finn–magyartól – függetlenül a finnekkel együtt készülhetnek az Eb-re.
Mi pedig a következő selejtezősorozatra. Az elmúlt hetekben álmodoztunk, az álomból rémálom lett. Egyelőre az sem vigasz, hogy nem új ez az érzés. Az pedig szinte megmagyarázhatatlan, hogy az egész pótselejtező-sorozatban csütörtök este, a portugálok ellen nyújtotta leggyengébb játékát a magyar válogatott.
„Elmondhatatlanul csalódott vagyok, fogalmam sincs, hol rontottuk el. Ha tudnám, akkor tettem volna róla, s akkor győzünk. Mindenben felülmúltak bennünket a portugálok…” – mondta a tegnap szintén alulteljesítő Hanga Ádám, a spanyol élvonalbeli Manresa hátvéd-bedobója, aki azért egy burkolt kritikát is megfogalmazott a szakvezetés felé: „Ki voltam rekesztve a játékból, nem azt játszottuk, amit a klubban, nem kaptam labdákat…”
Ehhez csak annyit tehetünk hozzá: amikor nála volt a labda, sokszor abban sem volt köszönet.
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort