Teljes kudarcként értékeli az ukrán és orosz sajtó egyaránt a két ország államfőinek csütörtöki, Szocsiban tartott találkozóját, amelyen Dmitrij Medvegyev és Viktor Janukovics egyetlenegy kérdésben sem tudott egyezségre jutni. A nyilvánvaló kudarc pedig azt jelenti – szögezi le elemző cikkében a moszkvai Kommerszant című gazdasági napilap –, hogy véget ért az a stabilitási időszak Oroszország és Ukrajna között, amely Viktor Janukovics államfő hatalomra jutásával kezdődött. Ma már ugyanis Moszkvában és Kijevben is egyre nyíltabban a kapcsolatok elhidegüléséről, egy esetleges újabb gázháború bekövetkezéséről beszélnek.
Több lap, köztük a Moszkovszkije Novosztyi is arra célzott, hogy az álláspontok egyelőre messze vannak egymástól. Kijev ugyanis szinte csak a gázárak csökkentését, míg Moszkva mindezért cserébe az ukrán tranzitvezetékek fölötti ellenőrzés megszerzését és Ukrajnának a vámunióhoz való csatlakozását forszírozza, miközben oda sem figyelnek a másik érvelésére. Jól szemléltette ezt az államfőknek a tárgyalást megelőzően adott sajtónyilatkozata is, amelyben Janukovics a 2009 januárjában megkötött gázszerződés bírósági úton történő megtámadására utalt, feltéve, ha a kérdésben nem sikerül megtalálni a kompromisszumot. Vendéglátója ugyanakkor a két ország között felgyülemlett problémák sokaságáról tett említést, arra célozva, hogy Kijev egyelőre Moszkva egyetlenegy, köztük például a Naftogaz és a Gazprom egyesítésére vonatkozó ajánlatát sem fogadta el.
Az egyetlen kivételt a pesszimista véleményeket megfogalmazó kórusban az ukrán hatalomhoz közel álló kijevi Szevodnya című napilap jelenti, amely az ukrán államfő szóvivőjét, Darka Csepakot idézte. Arra viszont, hogy történt-e konkrét megállapodás például a gázkérdésben, csak annyit válaszolt, hogy erről az államfő semmit nem mondott, amiből a Glavred.info hírportál némi iróniával azt a következtetést vonta le, hogy az államfők csupán abban egyeztek meg, hogy megegyeznek.
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort