Egyre inkább azt rebesgetik, hogy Kadhafinak már csak napjai vannak hátra, a bengázi ellenzék gyakorlatilag körbevette Tripolit. Mi érződik ebből a líbiai fővárosban?
– Érezhető ez a nyomás, de talán nem annyira, mint ahogy az a nemzetközi médián keresztül látszik. Lényeges megjegyezni, most nemcsak keletről, hanem az északi hegységből is lejöttek a gerillák, akik szintén az Átmeneti Nemzeti Tanácshoz (ÁNT) tartoznak, és így próbálják meg – az eddigi hírek szerint sikerrel – teljesen izolálni Tripolit. Ez azért fontos, mert így elzárják a köldökzsinórnak számító utat Tunézia felé. Amíg ugyanis ez az útvonal működik, addig Tripolinak és a rezsimnek van ellátása, amely biztosítani tudja a túlélést, de – most úgy tűnik – a bukás már csak napok kérdése.
– Korábban említette, eddig Tripoliban nem voltak híján az alapvető élelmiszereknek, az ivóvíznek. A NATO azonban nemrég lebombázta azt a vízvezetéket, amely a Szahara alatti édesvizet szállította a líbiai fővárosba. Ez az esemény milyen hatással van a vízellátásra?
– A geológusok annak idején valóban találtak jelentős vízkészletet a Szahara alatt, így Kadhafi építtetett egy föld alatti vezetékrendszert, amely ezt az elképesztően tiszta vizet szállította a fővárosba. Rengeteg kritika érte azonban ezt a programot, ugyanis olyan tartalékot használ fel, amely nem pótolható. A bombázások után kétségtelenül nehézségek jelentkeztek a vízellátásban. Amikor hazaindultam, akkor állt le az az üzem, ahol 20–30 literes műanyag kannákba palackozták a vizet, amit a városban lehetett vásárolni. Most mindenki annyi vizet próbál meg felhalmozni, amennyit csak tud.
– Ez milyen mértékben teszi próbára a lakosságot? Az előző hónapok viszontagságai után már elérték tűrőképességük határát?
– Negyvenkét év alatt olyan klientúra épült ki Líbiában, hogy mindenkit megfigyelnek, rengeteg az egymással párhuzamosan működő titkosszolgálat, amelynek az a feladata, hogy a saját állampolgárait ellenőrizze, ezért a félelem zsigerivé vált. Most pedig pont ennek a következményét látjuk, amikor az emberek bezárkóznak. Igyekeznek lehetőleg nem mutatkozni, és várják a felkelőket. Aktív rendszerellenes felkelés még nem tapasztalható, inkább az érezhető, hogy az ÁNT városba beszivárgott csapatai kezdeményeznek akciókat. A lakosság azonban inkább kivár.
– A NATO immár hónapok óta bombázza Tripolit. Mekkora és mennyire látható a háborús pusztítás?
– Vannak olyan kerületek, ahol ez szembetűnő, de az is látszik, hogy célzott támadásokról van szó. Szemtanúként elmondhatom, hihetetlen pontossággal zajlanak a légicsapások, láthatóan mindent megtesznek, hogy elkerüljék a civil célpontokat. Ugyanakkor előfordulhatnak civil áldozatok is. A NATO három hete közölte, mostantól célpontnak tekint minden olyan objektumot, amelyet a Kadhafi-rezsim használ. Noha egyetlen ártatlan ember halála sem magyarázható meg, de nagyon nehéz már azt eldönteni, mi számít civil és mi katonai célpontnak. Több esetben ugyanis – kihasználva a nyári szünetet – üres iskolaépületekben helyeztek el légvédelmi ágyút Kadhafi emberei, és onnan lövik a repülőket.
– Milyen trükköket vetnek be a NATO-val szemben?
– Van egy példa, ami sok vitát váltott ki. Kadhafi hadvezetése gyakran vidéki farmokra telepítette a fegyverraktárakat, s közben a hivatalos propaganda azt bizonygatja, hogy ezek civil célpontok. Mutatják a kecskéket, a tevéket, mellettük pedig ott áll egy ház, amit tényleg lebombáztak. Ez sokkoló, ám sokszor rejtett hadianyagraktárakról van szó. Nemrég például Kadhafi egyik barátjának a tenger melletti villáját bombázták le, amiről kiderült, hogy rejtett hadvezetési pont volt.
– Galli László első beosztottal a felkelés kezdete óta ember feletti munkát végeznek. Hosszú hónapok óta nemcsak Magyarország, hanem az egész EU, Kanada, az Egyesült Államok és Horvátország diplomáciai képviseletét is ellátják. Mennyire érzik magukat biztonságban?
– Napközben a helyi líbiai alkalmazottakkal lehet a városban járni, bár én magam például vezetek, és egyedül is ki szoktam mozdulni. Esténként és szürkületkor azonban már lehetnek gondok. Annyi ugyanis a fegyveres csoport, hogy néha nehéz eligazodni közöttük. Vannak katonai egyenruhások, rendőrök és sok az úgynevezett civil, az „önkéntes”. Bárki kaphat ugyanis fegyvert, töltényt, csak regisztráltatnia kell magát. Így az ilyen személyek például sima pólóban járják az utcákat, és csak a karjukon lévő zöld kendőről lehet felismerni, hogy Kadhafit támogatják. Ők csak felvesznek egy gépfegyvert, és bárkit megállíthatnak.
– Mégis hogy lehetséges mindezen eligazodni? Azaz mit tehet az ember ilyenkor?
– Sajnos ilyen esetben is tanácsos megállni, mert ha az ember továbbhajt, utánalőnek. A rendezetlen viszonyokat kihasználva mostanság mindennek a tetejébe kialakult egy új rablási módszer. Egyes beazonosíthatatlan csoportok megállítják a külföldieket, majd közlik, hogy lefoglalják a kocsit, a bankkártyát, a pénzt és az útlevelet. Még „elismervényt” is adnak a lefoglalt áruról az arabul nem tudó áldozatnak. A pórul járt idegen pedig ott marad azzal az ígérettel, hogy a legközelebbi rendőrőrsön visszakapja majd a javait, ha bemutatja az általuk írt papírt. Az őrszobára érve azonban szembesül a szomorú valósággal, hogy sajnos csúnyán becsapták. Mi is találkoztunk már ilyen esettel.
– Ha már a konzuli ügyekről beszélünk, kik és milyen problémákkal keresik fel a követséget?
– Noha roppant nehéz, pont ezek miatt 24 órás készenlétben vagyunk. Bármikor csöröghet a telefon, vagy netán becsöngethetnek. A kint élő EU-s családok általában a gyerekeik anyakönyvezése, útlevele miatt jönnek hozzánk. Békeidőben ez nem tűnik fel, csak most, főleg, ha azonnal el szeretnék hagyni az országot. Ezeket a papírokat ráadásul jelen helyzetben nagyon nehéz pótolni. A magyarok mellett sok az olasz, a görög állampolgár, többségük elvesztette az útlevelét. Hasonló ügyekből kifolyólag szép számmal vannak amerikaiak is.
– Előfordult esetleg, hogy olyan ország állampolgára kereste fel önöket, amelynek képviselete hivatalosan nem tartozik a nagykövetség hatáskörébe?
– Igen, legutóbb egy albán orvos kért tőlünk segítséget. Annak ellenére, hogy ő nem uniós állampolgár, és nincs itt követségük, ugyanazt a segítséget megkapja, mintha magyar lenne, hiszen az egyik alapelvünk – ahogyan az EU-nak is – a szolidaritás.
– A magyar soros uniós elnökséget követően az EU külügyi főképviselője, Catherine Ashton fél évvel meghosszabbította a mandátumukat. Mit jelent ez a gyakorlatban?
– Ez nagy megtiszteltetés Magyarországnak. Hozzá kell tennem, ez csapatmunka, az itthoni, főként külügyi háttér nélkül nem működne. Az EU-val egyébként nagyon szoros a kapcsolatunk. A legközelebbi EU-nagykövetség Tuniszban működik, őket én tájékoztatom rendszeresen. Az ottani holland nagykövettel ráadásul személyesen is jó barátok vagyunk, így gördülékeny a párbeszéd. A Külügyminisztériumon keresztül pedig a helyzetjelentéseket az EU összes tagországa megkapja. Emellett állandó, majdnem napi kapcsolatban állunk az Európai Külügyi Szolgálattal, de előfordult már, hogy naponta ötször is beszéltünk egymással.
– Az EU képviselőiként olykor tárgyalásokat kell folytatniuk a Kadhafi-rezsim tisztségviselőivel. Ilyenkor nem teszik szóvá, hogy több uniós tagállam külügyminisztere, kormányfője, államfője kemény hangon követeli a líbiai vezető azonnali távozását?
– Nagyon fontos megjegyeznem, mi a politikai párbeszédben nem veszünk részt. Ha ez a Kadhafi-rendszer részéről mégis felmerül, akkor a címzettnek megfelelően azt azonnal továbbküldjük, így az Ashton-kabinetnek, az uniós vezetőknek vagy netán Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak. Persze a líbiai vezetés a helyzetet kihasználva igyekszik kiaknázni az ebben a csatornában rejlő politikai lehetőséget is, ám mindig elmondom, a mi fő feladatunk a humanitárius segítségnyújtás. Épp ezért ilyen kérdésekről soha nem tárgyalunk, ez nem a mi feladatunk. Mi legfeljebb közvetítünk a felek között.
– Ha néhány napon belül megbukna Kadhafi – ami ugyan egyelőre hipotetikusan hangzik –, konszolidáció vagy elmélyülő polgárháború várna Líbiára?
– Ez a kérdés valóban hipotetikus, de ez aggaszt engem is a legjobban. Az ugyanis már egyértelmű, hogy Kadhafi és az egész klientúra előbb-utóbb távozik. Azt, hogy mi lesz utána, nagyon nehéz megjósolni. Az ellenzéket most nagyrészt az tartja össze, hogy Kadhafi ellen harcol. Ám az ÁNT legalább négy-öt csoportból áll, így elég heterogén szerkezetű. Kérdés, felül tudnak-e emelkedni a különbözőségeken, ha a közös ellenség eltűnik. Vajon mennyire fog működni a bosszúállás, ami azért a térségre jellemző? Egyelőre nem tudni. A felkelők vezérét, Kadhafi volt belügyminiszterét, Abdel Fatah Junesz tábornokot nemrég például bosszúból saját csapatai lőtték le. A jövővel kapcsolatban egyébként sok lehetőség merült fel. Egyesek a királyt hívnák vissza, van, aki demokratikus választásokat akar, emellett kezdenek megerősödni az iszlamisták is. Bizonyos területeken, városokban például már az iszlám jogrendszert, a sariját próbálják bevezetni. Hogy ők utána miként tudnak megállapodni, és ebben a Nyugat tud-e hathatós segítséget nyújtani, ez lesz szerintem az igazi nagy kérdés. Ha nem sikerül a kiegyezés, akkor nem kizárt, hogy folytatódik a fegyveres csapatok közötti összetűzés.
– Ha lejár az EU-tól kapott újabb féléves mandátuma, ám a konfliktus még addigra sem ér véget, folytatja megbízatását?
– Persze, hiszen ez a munkám.
A teljes interjú az MNO.hu-n olvasható
origo.hu
Katasztrófaturizmus: ezért veszélyes az elárasztott területekre menni
