Utalják a BKV-pénzt
Jóváhagyta a kormány a BKV 19 milliárdos plusztámogatása második részletének, kilencmilliárd forintnak az átutalását. A Tarlós István főpolgármester által februárban bejelentett állami segítség első fele március végén érkezett meg a közlekedési céghez. (MTI)
Ügyészség előtt a repülőbeszerzés
Már az ügyészség előtt van a fideszes beadvány a 2003-ban vásárolt An–26-os szállítógép ügyében – közölte a Hír TV. A repülőt az MSZP-kormányzás alatt közel 600 millió forintért vásárolta a Honvédelmi Minisztérium, azóta 46-szor volt szervizben, most is javítják. Hende Csaba miniszter szerint újabb belső vizsgálatot rendelnek el, ha alapos gyanút felvető adat jut a tudomásukra. (MN)
Őszi tüntetés
Demonstrációt szervez négy szakszervezet szeptember 12-re a Parlament elé, hogy tiltakozzanak a kormány munkavállalókat érintő intézkedései ellen. (MTI)
Köpködni tilos
Gyöngyöspatán ezentúl az utcán köpködésért hatezer, a közkút szennyezéséért több tízezer forintos bírságot kell fizetni – írta a Barikad.hu. A tartozásokat levonják a közmunkabérekből, segélyekből. (MN)
Bajnai sportbalesete
Eltört Bajnai Gordon volt miniszterelnök orrcsontja, keddre virradóra két és fél órás műtéttel varrták össze a sebeit – írta a Blikk. A volt kormányfő a 43-as Építők focicsapatának kapusaként edzőmérkőzésen ütközött a Grund FC csatárával, és szenvedett balesetet. (MN)
Katasztrófaturizmus: ezért veszélyes az elárasztott területekre menni