Mennek a milliárdok Portugáliának
Megkapja Portugália a számára összeállított mentőcsomag következő, 11,5 milliárd eurós részletét, miután jól halad a májusban elfogadott szanálási program végrehajtása – jelentette be az országban vizsgálódó európai küldöttség. A jelentés szerint a portugál program sikerének záloga a gazdaság megnyitása a verseny előtt, valamint a kormány szerepének visszafogása a magánszektorban. Ugyanakkor elvárják, hogy az idei költségvetési hiány a GDP 5,9 százalékára csökkenjen. (MTI)
Új kárenyhítési törvény jön
Új agrár-kárenyhítési törvény készül, mert a régi a tapasztalataink szerint nem tölti be feladatát – jelentette ki Czerván György, az agrártárca agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Bonyhádon.
A XV. állattenyésztési és állategészségügyi tanácskozáson hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat várhatóan szeptemberben kerülhet a parlament elé. Az egyik legfontosabb változás, hogy szántóföld esetében tíz hektár felett az őstermelőknek is kötelező lesz csatlakozni a rendszerhez, az ültetvények esetében pedig egy hektárnál kisebb területet művelők is dönthetnek a csatlakozásról. (MTI)
Kína aggódik Európáért
Határozott lépéseket és az eddigieknél felelősségteljesebb magatartást vár el Kína az európai adósságválság kezelésében – jelentette ki Csen Deming kínai kereskedelmi miniszter pénteken a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége indonéziai konferenciáján. Érthető a távol-keleti ország vezetőinek aggodalma, hiszen a világ legnagyobb, 2300 milliárd eurós valutatartalékával rendelkezik, s az európai valuta gyengülésével hatalmas veszteséget szenvedne. (MTI)
Kormányjelentés az uniónak
Véglegesen törölte a 250 milliárd forintos stabilitási tartalékot, a bevételek növelése érdekében pedig emelte a jövedéki adó összegét és bevezette a népegészségügyi adót a kormány – derül ki a július 25-én elfogadott, majd az uniónak megküldött jelentésből. A 2009. július 7-én hazánk ellen indított túlzott deficit eljárás részeként kiadott ajánlásokra összeállított jelentés bemutatja az áprilisi konvergencia program óta eltelt időben a Széll Kálmán-terv megjelölt területein hozott döntéseket és az egyenlegjavító intézkedéseket. (MTI)
Bötönbe került a Nasdaq brókere
Három és fél év börtönbüntetésre ítélte pénteken az amerikai szövetségi bíróság a Nasdaq egy korábbi alkalmazottját bennfentes kereskedelem miatt. Donald Johnson 2006 és 2009 között a világ egyik legnagyobb tőzsdeüzemeltető vállalkozásának ügyvezető igazgatójaként a börzén jegyzett vállalatok vezetőit tájékoztatta arról, milyen hatásuk lehet az általuk közzétett híreknek. Az igazságügyi minisztérium szerint a férfi mintegy 755 ezer dollárt zsebelt be napelem-, gyógyszer- és állateledel-gyártó cégek részvényeinek árfolyam-ingadozásán. (MTI)
Kubatov Gábor nevetségessé tette Magyar Péter hazudozó brüsszeli emberét