Kap pénzt a BKV
Még e hónapban megkapja a BKV a támogatás hiányzó részét – reagált a Főpolgármesteri Hivatal Atkári János azon állítására, miszerint ha augusztus végéig nem érkezik meg a kormány által ígért kilencmilliárdos extra támogatás, a BKV fizetésképtelenné válik. (MTI)
Jogorvoslatot kérnek a szocialisták
Az Alkotmánybírósághoz fordult Mesterházy Attila az MSZP népszavazási kezdeményezésének elutasítása miatt. A párt elnöke szerint nem válhat gyakorlattá a visszamenőleges hatályú jogalkotás, a szocialisták ezért nem törődnek bele, hogy az Országos Választási Bizottság elutasította az annak tilalmára vonatkozó népszavazási kezdeményezésüket. (MTI)
Halálbüntetést akar a Jobbik
Az emberölés minősített eseteiben a halálbüntetés visszaállítását követeli a Jobbik. Az ellenzéki párt az uzsora-bűncselekmények büntetési tételeinek emelését, a büntetőjogi tényállás újragondolását is sürgeti, mivel szerintük a legfeljebb három évig terjedő börtönbüntetésnek nincs elrettentő ereje. Az uzsora-bűncselekmények felderítéséhez a titkosszolgálatokat is igénybe vennék. (MTI)
Eladó vadászrepülők
Hat MiG–29B típusú és két MiG–29UB típusú vadászrepülőgép, s a hozzájuk rendszeresített húsz darab RD–33 típusú tartalékhajtómű megvásárlására hirdetett nyilvános, egyfordulós pályázatot a honvédelmi tárca a kormányzati portálon. A hat elfogó és két gyakorló vadászrepülőt két hajtóművel adják, ezek minimálára összesen bruttó 3,457 milliárd forint, míg a húsz hajtómű kezdőára áfával csaknem 631 millió forint. (MTI)
Finn helikopterek a honvédségnek
Augusztus 26-án várják a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre azt a bérelt ukrán–orosz An–124-es óriás szállítógépet, amely Magyarországra hozza a finn haderő által a honvédségnek ajándékozott két Mi–8-as szállítóhelikoptert – értesült lapunk. A tranzakcióhoz szükség volt az eredeti szovjet gyártó orosz jogutódjának hozzájárulására is, s ez több hónapos késedelmet okozott.Úgy tudjuk, a harmincéves, de jelentős üzemidő-tartalékkal rendelkező gépek használatba vétele „létfontosságú” a kritikus helyzetben lévő szolnoki helikopteres alakulat hadrafoghatóságának megőrzéséhez. (Z. G.)
Máris fizettek Gyöngyöspatán
Tegnap először vehették fel havi munkabérük – nettó 60 600 forint – időarányos részét azok a gyöngyöspatai közmunkások, akik augusztus elsejétől a Belügyminisztérium szervezte közmunka-mintaprogramban az erdőtelepítés előkészítését végzik – közölte a tárca. A közfoglalkoztatási program kommunikációs felelőse tudatta azt is: a programban negyvenen végeznek erdőgazdálkodási munkát, többségük Gyöngyöspatán lakik, átlagéletkoruk 35 év, a legfiatalabb 18, a legidősebb 58 éves. A program eltelt két hetében minden foglalkoztatott időben megjelent a munkahelyén, lemorzsolódás nem volt. (MTI)
Itt vannak a legviccesebb mémek Magyar Péter legújabb akciójáról