LMP-feljelentés Tibet-ügyben
Feljelentést tett a tibeti tüntetőkkel és tibeti származásúakkal szembeni júniusi – a kínai kormányfő látogatásának idején – budapesti hatósági fellépés kapcsán, ismeretlen tettes ellen az LMP frakcióvezetője. Schiffer András szombaton hivatali visszaélés elkövetése, annak kísérlete, illetve arra való felbujtás miatt fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz. A feljelentő szerint a hatóságok törvényes indokolás nélkül léptek fel a tibetiek és a tüntetők ellen. A párt közleményében azt írta: az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint is sérült a szabad véleménynyilvánítás joga és az emberi méltósághoz való jog. A Legfőbb Ügyészség illetékese szerint az ombudsman jelentéséből nem olvasható ki, hogy a rendőri fellépés során bűncselekmény történt volna. (MTI)
Kevesebb a feketemunkás
Csökkent a feltárt feketefoglalkoztatás az első fél évben; az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség ellenőrzései csaknem 7500 munkavállalót érintően tártak fel munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavégzést, míg a tavalyi első hat hónapban több mint 19 000 dolgozót alkalmaztak feketén. 2011 első fél évében a munkáltatók 42 százalékánál találtak jogsértéseket; a szabálytalan munkáltatókra 710,8 millió forint büntetést szabott ki. (MTI)
Csődközelben a Perényi 1
Bezárás fenyegeti a romák elleni támadássorozat gyanúsítottjai révén hírhedtté vált debreceni Perényi 1 Clubot, ahol a hat halálos áldozatot követelő bűntény négy vádlottja dolgozott. Zenei programjaik szervezője – aki a büntetőper egyik tanúja – szerint megbélyegzetté vált a szórakozóhely, s az ingyenes programok sem vonzzák az embereket. (MTI)
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort