Menekültekre lőttek Szíriában
Az ENSZ tájékoztatása szerint tegnap több mint ötezer palesztin civil menekült el a Latakiában lévő ar-Rámel táborból a szíriai biztonsági erők lövései miatt, amelyek tíz ember halálát okozták. A szíriai hadsereg katonái behatoltak a táborba, bár nem ez a fő célpontjuk, hanem a városnegyedet akarják átfésülni a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen tüntetők után. Harckocsik támogatásával bevonult a hadsereg a közép-szíriai Homsz tartomány több településére is. (MTI)
Tovább esik a benzin ára
Szerdától öt-öt forinttal csökkenti a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. – jelentette be tegnap a magyar olajipari társaság. A közlemény szerint ezzel a csökkentéssel a benzin literenkénti átlagára 379 forintra, a gázolajé pedig 366 forintra mérséklődik. Az áresés immár második hete tart, hiszen a Mol múlt hét szerdán a benzin árából négy, a gázolajéból két forintot engedett. A benzinkutaknál az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak. (MTI)
Napi balfék: Ferenc elmélkedik