Szabadságát megszakítva, a főnökei utasítására állt munkába a tragédia napján Matt Devlin első tiszt, aki a tavalyi, két magyar fiatal életét követelő philadelphiai hajóbalesetben a bárkát továbbító rendezőhajót vezette. A halált okozó kötelességszegéssel vádolt férfi, aki a közelmúltban bűnösnek vallotta magát, a nemzetközi közlekedési hatóság által helyi idő szerint hétfőn megtartott kihallgatásán elmondta, azért nem tagadta meg a műszak elvállalását, mert attól tartott, elveszíti az állását – tudta meg lapunk Peter Ronaitól, a balesetben elhuny magyar fiatalok családjait képviselő ügyvédtől. Emlékezetes, tavaly július 7-én 35 utassal – köztük egy mosonmagyaróvári iskola 13 diákjával – a fedélzetén elindult a Delaware folyón egy kétéltű sétahajó. Tíz perccel később a kapitány füstöt látott az utastérben, ezért leállította a motort, és vészjelzéseket adott le. Ezeket nem vette észre egy közeledő, 76 méteres bárkát toló rendezőhajó. A járművek ütköztek, és a bárka maga alá gyűrte a turistákat szállító hajót. A balesetben életét vesztette két magyar fiatal, az egymás mellett ülő 16 éves S. Dóra és a 20 éves P. Szabolcs.
A közlekedési hatóság által lefolytatott egyéves vizsgálat megállapította, bár többen is mulasztottak, jelentős szerepe volt a tragédiában, hogy a 35 éves Devlin családi vészhelyzet miatt telefonált és a laptopját használta ahelyett, hogy a hajó útját figyelte volna. Az első tiszt, aki óvadék ellenében szabadlábon védekezik, novemberben tudja meg az ítéletet büntetőperében.
Ismert, az elhunyt diákok családjai a baleset után beperelték a turisztikai társaságot, a rendezőhajót működtető céget, valamint Philadelphia önkormányzatát. Ügyvédeik szeptemberben kapnak lehetőséget arra, hogy kihallgassák az érintett feleket. Peter Ronai elmondta, körülbelül ötven embert fognak kérdőre vonni a baleset körülményeit illetően.
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort