Vasárnap véget ért a hazai nyári fesztiválidőszak csúcspontjának tartott Sziget Fesztivál a budapesti Hajógyári-szigeten. A statisztikák szerint közel négyszázezer látogatója volt az idei dzsemborinak, a hetijegyeket nyolcvan százalékban külföldiek vásárolták meg. A nagy érdeklődés ellenére azonban a Sziget nem zárt sikeres évet: a 3,2 milliárd összköltségvetésből gazdálkodó fesztivál a többletkiadások miatt több száz milliós veszteséget könyvelhet el. Prince koncertje ugyan poptörténelmet írt, és a közönség még napok múltán sem szabadult a katartikus élménytől, anyagilag azonban a Sziget legnagyobb bukásának tekinthető: több mint százmilliós ráfizetést okozott. A Szigetet Gerendai Károly, a fesztivál főszervezője ennek ellenére pozitívan értékelte, de a nemzetközi sajtó is a legjelentősebb nagyren-
dezvények közé sorolta. A húzónevek közül magasan kiemelkedett az indie-vonalon működő The National zárónapi fellépése,
a Skunk Anansie pszichedelikus őrülete, de Kate Nash is kirobbanó formában érkezett. A Prodigy
péntek éjszakai nagykoncertjére temérdek mennyiségű ember gyűlt össze: a félelmetes táncdarálóban azonban csak erős idegzetűek bírták ki a műsor végig.
A világzenei színpad visszatérő vendége, a nu tangot játszó Gotan Project és a klezmerrockra szakosodott Oi Va Vo is lenyűgöző volt. Közkedvelt volt még a Hungarikum falu, a szocialista
időszak „keserédes szépségeit” idéző Kelet-Európa vurstli. Sajnos azonban a Múzeum-negyed kisebb területre szorult, és a Színház- és Táncsátor programjait
sem a megszokott helyszínen
hozták. (M. S.)
Két, Kádár-kegyenc unoka akar minket tönkretenni