Hibás adatok pontosítása vagy az életkörülmények – köztük a lakcím vagy a bankszámlaszám – a volt pénztártag által bizonyított megváltozása esetében a magán-nyugdíjpénztárak akkor járnak el megfelelően, ha a tagi kifizetés utalásával kapcsolatosan eleget tesznek a volt pénztártag módosítási kérelmének, az adatváltozást befogadják, és annak megfelelően ismételten gondoskodnak a tagi kifizetés teljesítéséről a végső jogszabályi határidőn belül – tudatta tegnapi közleményében a PSZÁF, miután nyugdíjszakértőkre hivatkozva arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a legoptimistább forgatókönyvek szerint is több ezren lehetnek olyanok, akik visszaléptek ugyan az állami rendszerbe, de a tévesen nyilvántartott adatok miatt nem vagy csak nagy nehézségek árán juthatnak majd hozzá az esetleges reálhozamukhoz.
A felügyelet tegnapi közleményéből az is kiderült, hogy számos jelzés érkezett hozzájuk azzal kapcsolatban, hogy a volt tagok adatváltozási bejelentését egyes nyugdíjpénztárak elutasították. A magánkasszák arra hivatkoztak, hogy a kifizetési adatokkal kapcsolatos nyilatkozattételre csak 2011. május 31-ig volt lehetőség. A PSZÁF mostani álláspontja az érintettek számára is megnyithatja a lehetőséget arra, hogy – az adatok pontosítása esetén – augusztus 31-ig hozzájussanak a reálhozamhoz. Ez persze nagyban függ a magánnyugdíjpénztárak hozzáállásától is. Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke korábban többször is azt nyilatkozta, hogy értelmezésük szerint a jogszabály nem biztosít számukra lehetőséget az újrautalásra vagy címmódosításra.
Személyesen hívta vitára a miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Pétert