Óriási védőponyvát épít a március 11-i földrengésben és az azt követő szökőárban megsérült Fukusima–1 nukleáris erőmű egyik legsúlyosabban megrongálódott reaktora fölé a Tepco – jelentette az AP. A japán üzemeltető reményei szerint a burkolat megakadályozza majd a korábban kiszivárgott radioaktív anyagok továbbterjedését, megelőzi az esővíz beömlését, illetve elejét veszi a további szivárgásoknak és jövőbeni robbanásoknak. A sátorszerű építmény az egyes számú reaktor külső reaktorházát hivatott helyettesíteni. A szerkezet építését ezen a héten megkezdték, és várhatóan szeptember végére fejezik be – közölte tegnap Vatanabe Kodzsi, a Tepco szóvivője. A légmentes poliészterből készült, és acél tartószerkezettel ellátott sátor 54 méter magas és 47 méter hosszú lesz. A munkálatokkal azért kellett eddig várni, mert a helyszín túl veszélyes volt a munkások számára. Amennyiben a most épülő sátor beválik, akkor hasonló építményeket húznak majd fel a létesítmény többi reaktora fölé is.
Kubatov Gábor nevetségessé tette Magyar Péter hazudozó brüsszeli emberét