Fél évvel a második Gyurcsány-kormány megalakulása után a legbefolyásosabb magyar nőkről közölt egy listát a WikiLeaks által közzétett diplomáciai iratok egyike. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége által 2007 januárjában összeállított névsor élén Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége szerepel, aki a férjének befolyásos, informális tanácsadója is egyben. A távirat megemlíti, hogy mivel Dobrev egy fontos kommunista tisztviselő lánya, gyakran az ellenzéki kritika célpontja, ennek ellenére a legerősebb nő Magyarországon. Az akkori házelnök, Szili Katalin a lista második helyén szerepel, akiről az amerikaiak politikai előéletének rövid ismertetése után megjegyzik: különös figyelmet szentel a szomszédos országok euroatlanti integrációjának. Dávid Ibolyának, az MDF akkori elnökének a táviratban a harmadik hely jutott. A nagykövetség szerint Dávidot Magyarország legnépszerűbb politikusai közé sorolják, népszerűsége nagyobb saját pártjánál. Hozzáteszik: a pártelnök jelenleg azon dolgozik, hogy nemzetközi profilját erősítse, így azt tervezi, hogy az Egyesült Államokba látogat. A lista negyedik helyére Göncz Kinga került, akit a volt köztársasági elnök, Göncz Árpád lányaként a Gyurcsány-kabinet meglepetéseként tartanak számon. A dokumentum szerint Göncz elsődleges szakterületét a szociális kérdések jelentik, diplomáciai tapasztalatainak hiánya miatt az ellenzék is kritizálta. A távirat azonban felhívja a figyelmet: a politikus most aktívan képviseli Magyarországot külföldön. Az ötödik helyen Krizsó Szilvia szerepel, aki a köztévé Az este című műsorának házigazdája volt, befolyását pedig azzal támasztják alá, hogy hétfőtől péntekig fél-, egymilliónyi nézőt vonz a képernyők elé.

Cipősdobozban vitt be 65 milliót egy férfi a NAV-hoz