Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

A BT-be vezető út a fontos

MTI
2011. 09. 23. 22:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem befolyásolhatja a magyar külpolitika alakítását az, hogy a szavazatunk a palesztin államra milyen reakciót vált ki más országokból, szögezte le Martonyi János egy háttérbeszélgetésen. A magyar külügyminiszter hangsúlyozta, egyelőre nem is lehet kialakult magyar álláspont az említett ügyben, hiszen a kérdés feltevése is csak később fog megtörténni, és egyáltalán nem ismert, milyen formában fogják megfogalmazni. A diplomácia vezetője szerint elképzelhető, hogy a Palesztin Nemzeti Hatóság olyan határozati javaslatot kezdeményez, amelynek szövegében valahol említést tennének Palesztináról mint államról, így a javaslat elfogadása esetén hivatkozhatnának erre a voksolásra. Martonyi János elmondta, csekély a valószínűsége olyan határozatijavaslat-tervezet megszövegezésének, amely minden érintett számára elfogadható, még az Európai Unión belül is nehéz az eltérő érdekeket összehangolni, de Magyarország számára nagyon fontos a konszenzus kialakítása.
Hozzátette, az Európai Unión belül is az az uralkodó törekvés, hogy mint általában, így ebben a kérdésben is közös álláspontot alakítsanak ki. A legutolsó sajtóhírek szerint nem biztos, hogy a szeptember 20-a utáni napokban beadják a palesztinok a javaslattervezetet, még az is elképzelhető, hogy csak október 13-a után fognak róla szavazni.
A jelen állás szerint ezen az októberi napon gyűlnek majd össze az ENSZ tagállamai, hogy szavazzanak az ENSZ Biztonsági Tanácsa – amelynek Magyarország is tagja kíván lenni – 2012–2013-as összetételéről. Martonyi János hangsúlyozta, a magyar pályázat nem feltétlenül csak akkor sikeres, ha valóban minket választanak majd a világszervezet legfőbb döntéshozó szervének tagjává, az odáig vezető út, a kampány is rendkívül értékes kapcsolatokat hozott az országnak. – Kapcsolatot teremtettünk olyan országokkal, amelyek talán csak Puskás Ferenc nevét ismerték Magyarországról, de többet nem tudnak rólunk – emelte ki a magyar diplomácia vezetője, hozzátéve, az eredménytől függetlenül ezek a kapcsolatok megmaradnak. Martonyi szerint a magyar ENSZ-kampány pozitív üzeneteket fogalmaz meg hazánkról, egyáltalán nem foglalkozik riválisainkkal, és semmiféle olyan eszközt nem vesz igénybe, amely pénzbe kerül. – Azzal kampányolunk, hogy Magyarország miként tudna segíteni a világszervezetnek, ha tagja lenne a BT-nek – mondta a külügyminiszter. Példaként említette a nem fertőző betegségek terjedését gátló törekvések számunkra nagyon fontos ügyét, amelyben Magyarország kiváló eredményeket ért el, rák- és diabéteszkontroll-rendszere egyedülálló a világon. Martonyi említette az oktatásügyben való hangsúlyosabb magyar részvételt, az ösztöndíjprogramok felújítását és erősítését, valamint a vízgazdálkodásban szerzett magyar tapasztalatok átadását. Elmondta, a pályázat egyes elemei már a magyar EU-elnökség idején is hangsúlyos szerepet kaptak, amolyan magyar arculatot kialakítva, példaként említve a családpolitikát és a demográfiai problémák megoldásának lehetőségeit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.