A Fradi mi vagyunk

Megkettőzött figyelemmel írom a következő sorokat, itt most nem babra megy a játék, a témakör békeidőben is tűzszerészért kiált, hát még most! Edzőcsere a Fradi futballcsapatánál.
Az Üllői úton megszokták már: 21 év alatt ez a huszadik változás a kispadon. Nem is kispad ez már, inkább forgószék, momentán amolyan vesztőhely. Mostantól Détári Lajos fog majd itt fészkelődni, de ő sem biztos, hogy átmelegszik, merthogy maga is mozgékony típus. Mondom, elméletben nem nagy ügy egy ilyen edzőcsere, aki most érkezett a Holdról, nem is érti, mi ez a felhajtás. De odafönn nincs Üllői út, s egyik kráterre sem írták még rá, hogy „Fradistának lenni felelősség!”. Nálunk viszont nagy esemény az ilyen – ha fellengzősen hangzik is, ha kinevetnek is érte, azt mondom: nemzeti ügy. Mert ennek a klubnak a története kicsiben a nemzet legújabb kori története. Mindkettőt gáncsolta, horthystázta a kommunizmus, meglopta, szétrabolta a privatizáció, rosszarcú kalandorok gázoltak át rajta, mégis áll még makacsul, kapaszkodót keres… Ez a Fradi voltaképpen mi vagyunk. Most éppen Détári Lajos próbál a zöld-fehérekből Fradit faragni; olyan régit. Ha sikerül, talán Nagy Lajosnak kereszteli majd az utókor. (Magam amúgy ős újpesti vagyok, ellenfél-cimbora. Na és?)