Szeretné megőrizni a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. által biztosított több ezer munkahelyet a kormány, így mindent megtesz a cég további, biztonságos működéséért. Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős államtitkára közölte, minden esély megvan arra, hogy a Mal a bírság ellenére tovább tudjon működni, így megmarad a beszállítókkal együtt összesen 6000 munkahely, amelyből 1200 közvetlenül a céghez kötődik. Szatmáry elmondta, az állam a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn keresztül folyamatos kapcsolatban van a cég vezetésével: az MNV február óta intenzív tárgyalásokat folytat a tulajdonosokkal a tulajdonosi szerkezet esetleges átalakításáról.
Első fokon 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Mal Zrt.-re a tavalyi vörösiszap-katasztrófa miatt a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára elmondta, a bírságot a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül kell befizetnie a Mal Zrt.-nek. A késedelmi bírság naponta 40 millió forint. A határozat elsőfokú, ha a bírságot nem fogadja el a cég, akkor a törvény értelmében 15 napon belül fellebbezhet. Ez meg is történik, hiszen a Mal ügyvédje, Ruttner György jelezte, a cég jogi úton támadja meg a bírságról szóló határozatot.
A kormány a Mal Zrt. mellett
Az államnak nem érdeke, hogy felszámolás alá kerüljön a Mal Zrt., így mindent megtesz a cég további működéséért és a munkahelyek megőrzéséért – jelentette be Szatmáry Kristóf államtitkár. A vörösiszap-katasztrófában kárt szenvedett nem mezőgazdasági vállalkozások 90 százalékának már kifizették az állami támogatást.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!