Egy évvel az első Budapest jazz- fesztivál után már egy nagy multicég karolta fel a rendezvényt, a fesztivál új nevet kapott, fellépőit és színvonalát tekintve is nemzetközivé vált. Bár tavaly a névadó cég már nem állt a fesztivál mögött, a BMC lemezkiadó Jazzforum Budapest néven folytatta a hagyományt: a kortárs jazz bemutatását a mainstreamtől a kísérletezőkig.
Idén kilencedik évébe lépett a Jazzforum Budapest, nyitányát tegnap a Művészetek Palotájában tartották, ám még hátravan 21 koncert, amelynek helyszínei a Trafó, a Budapest Jazz Club, az iF kávézó és a Jedermann. A rendezvény fókuszában lengyel előadók állnak – részben amiatt, hogy Lengyelország vette át a soros uniós elnöki stafétát hazánktól. Múlt évben a spanyolok és a belgák vihették a magyar előadók mellett a prímet.
Ma este a Trafóban a bolgár származású, Franciaországban élő Georgi Kornazov harsonás zenekara, a Horizons Quintet után Marcin Masecki ifjú zongorista bizonyítja be, mennyire szolgált rá a „fenegyerek” jelzőre, őt követi Jacek Kochan, Lengyelország egyik leghíresebb dobosa kipróbált kvartettjével, amelyben Tóth Viktor fújja a szaxofont. A Budapest Jazz Clubban Kozma Orsi kvartettje, valamint a magyar földön gyakran megforduló, szenzációs gitáros, Krzysztof Scieranski lép színpadra.
A holnapi program leghangsúlyosabb koncertjét – tisztelgésként – az improvizatív zene nagyasszonyaként tisztelt Joëlle Léandre adja, akinek partnere Ákosh S, azaz Szelevényi Ákos szaxofonos lesz. A francia nagybőgős eredetileg Szabados György zongoristával és zeneszerzővel koncertezett volna, ám a magyar jazz meghatározó egyénisége júniusban meghalt. Szabados szellemiségének megfelelően a duót a Grencsó Open Collective követi Rudi Mahall basszusklarinétossal kiegészülve. A Budapest Jazz Clubban eközben a Szakcsi Jr. Trió és a mainstream hullámokat jól megülő Soundcheck szórakoztatja a közönséget.
A fesztivál zárónapján Lukács Miklós cimbalmos Grzegorz Karnas triójával kezd a Trafóban, majd a formabontó, egyúttal neoklasszikus Gadó Gábor gitáros a japán Aki Takase zongoraművésznővel és Geröly Tamás dobossal lép fel, végül a stafétát Yves Robert harsonás, Daniel Erdmann szaxofonos, Johannes Fink nagybőgős és Christophe Marguet dobos német–francia szuperválogatottja veszi át. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a Budapest Jazz Clubban Winand Gábor és Oláh Kálmán, valamint a Modern Art Orchestra is megfordul, az iF kávézóban pedig az egyik legjobb hazai jazzgitáros, Juhász Gábor mutatja be júliusban alakult zenekarát – komoly szombat esti láz vár a hazai jazzrajongókra.

Botrányok, kémbotrány és béremelés – ez történt a héten a magyar politikában