Latinovits 80 címmel tegnap emléknapot tartott a Veszprémi Petőfi Színház, abból az alkalomból, hogy a színészlegenda az 1971–73-as évadban játszott és rendezett a színházban. Ennek tiszteletére a társulat tegnap délután a balatonszemesi temetőben megkoszorúzta Latinovits Zoltán sírját, majd este Veszprémben, a Szent Mihály-székesegyházban szentmisén emlékeztek a színészkirályra. Este nyolc órakor a Latinovits–Bujtor Játékszínben kiállítás nyílt grafikáiból, akvarelljeiből, rajzaiból, melyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet bocsátott a színház rendelkezésére. A tárlat megnyitása után felavatták Krisztiáni Sándor gipszből készült Latinovits-szobrát, majd Kéri Kitty és Szalma Tamás Ruttkai Éváról és Latinovits Zoltánról szóló Emlékezz a röpülésre… című produkcióját tekintették meg a nézők. Ma délután három órakor a társulat megkoszorúzza Latinovits Zoltán emléktábláját a színház főbejáratánál.
Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendeztek szerdán emlékestet, amelyen Latinovitsra, a színművészre, a filmművészre, az előadóművészre emlékeztek egykori alkotótársai jelenlétében, a Szindbád legendás képsoraival. Kelecsényi László film- és irodalomtörténész segítségével bemutatták a Latinovitsról szóló új könyvet, majd a színész pályafutását meghatározó négy színház, a Debreceni Csokonai, a Miskolci Nemzeti, a Veszprémi Petőfi és a pesti Vígszínház képviselői osztották meg a közönséggel, hogyan őrzik Latinovits szellemiségét, színházi örökségét. Felléptek a 35 éve alapított, és a mai napig számos színésztehetség kibontakozását segítő Latinovits Zoltán Diákszínpad tagjai is.

Így fog kinézni a parajdi sóbánya ha elönti a víz