Tegnap a kormány ülésén a devizahitelesek kérdése volt az egyik kiemelt téma. Mint már ismert, a Fidesz frakciója azt javasolja a kormánynak: tegye lehetővé a devizahiteleseknek, hogy adósságukat egy összegben, rögzített árfolyamon végtörleszthessék. Az elképzelés szerint a svájcifrank-alapú hiteleket 180, míg az euróalapú hiteleket 250 forintos árfolyamon fizethetnék vissza. A tranzakció teljes költségét a bankoknak kellene viselniük. A miniszterelnök szóvivője a kormányülés szünetében azt nem árulta el, hogy támogatja-e a kormány a javaslatot. Azt mondta, a kabinet egy olyan megoldást fog kidolgozni, amely erkölcsileg helyes, pénzügyileg mindenki számára tartható és jogilag is megállja a helyét. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy a képviselőcsoport hozott egy döntést, a kormánynak pedig annak megfelelően kell letennie egy javaslatot az asztalra.
Megjegyezte azt is, hogy a szociális konzultáción az emberek világossá tették: az állam feladatának tekintik, hogy a nehéz helyzetbe került devizahiteles családokat megsegítse. Ennek megfelelően alakult eddig is az otthonvédelmi akcióterv, amelynek harmadik állomásaként azoknak a megsegítésére kell sort keríteni, akik minden erejüket összeszedve még tudják fizetni a devizaalapú hitelüket.
A Fidesz frakcióvezetője szerint javaslatukkal jól járhatnak az emberek, mert kiléphetnek az adósságcsapdából, és jól járhatnak a bankok is, ugyanis pénzhez juthatnak a fizetésképtelen adósok helyett. Lázár János az MTI-nek azt mondta, hogy mindez emellett jó Magyarországnak is, hiszen minden egyes fizetéssel csökken az ország devizakitettsége. A Magyar Bankszövetség ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz–KDNP indítványa jelentősen veszélyezteti a pénzügyi intézményrendszer stabilitását, és nagyon súlyos makrogazdasági következményekkel járhat. A Magyar Nemzeti Bank pedig megerősítette: csak olyan megoldás lehet megfelelő a hitelesek terheinek csökkentésére, amely nem veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását és működőképességét.
A tegnapi kormányülés témái között szerepelt a vállalkozásoknak még az idén visszafizetendő 250 milliárd forintnyi áfa ügye. Szijjártó Péter azonban az ezzel kapcsolatos döntésekről sem árult el részleteket. Az ülés szünetében annyit közölt, hogy az euróválság magyarországi hatásainak kivédését és a legnehezebb helyzetben lévő családoknak szóló megoldásokat tartalmazó akciótervet jelent be ma Orbán Viktor a parlamentben.
Nyitrai új feladatot kap? Távozik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációs államtitkári posztjáról Nyitrai Zsolt – közölte az Index. A fideszes politikus állítólag a Miniszterelnökségen kap újabb feladatot, ő irányítja majd a kormányzat által meghirdetett konzultációkat, és hozzá kerülnek a kormányzatot és az állami vállalatokat érintő személyi ügyek is. A honlap úgy tudja, hogy az NFM-ben nem töltik be az eddigi infokommunikációs vezető helyét. A kormány ma tesz hivatalos nyilatkozatot az ügyben. (MN)
Itt vannak a legviccesebb mémek Magyar Péter legújabb akciójáról