Sajnálattal közlöm, egy telefonbeszélgetés során kirúgott az igazgatótanács elnöke; megtiszteltetés volt önökkel dolgozni, a legjobbakat kívánom a jövőre nézve – írta körüzenetben az amerikai Yahoo! vállalat menesztett vezérigazgatója. Carol Bartz felmentését később az internetes szolgáltatásokban érdekelt cégóriás közleményben erősítette meg. „Noha Bartz 2009 januárjában kritikus helyzetben vette át a vállalat irányítását, most olyan személyekre van szükségünk, akik sokkal dinamikusabb munkát végeznek” – indokolta a menesztést a Yahoo!. Egyúttal közölték, az eddigi ügyvezetőt, Timothy Morse-t nevezik ki ideiglenesen a posztra, akinek operatív munkáját számos vezető beosztású alkalmazott segíti majd. A cég közleménye – Roy Bostock igazgatótanácsi elnököt idézve – arra is kitért, jelentős belső átalakulások várnak a Yahoo!-ra, azért, hogy visszataláljanak arra az útra, amelyen megint jelentős növekedésnek indulhat a cég.
A többek között az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb elektronikus levelezőrendszerét, önálló, tematikus hírportált, közösségi oldalt és csevegőprogramot működtető, 1994-ben alapított vállalat évek óta szorult helyzetben van. Hazai riválisaival, főleg a Google-lal pedig egyre nehezebben tud lépést tartani.

Gyermeknapra üzent a miniszterelnök