Az éden száműzöttei

Este fejeztem be Szabó Noémi monográfiájának olvasását és a Gaál József munkásságát bemutató könyv reprodukcióinak szemlélését. És most hajnal van. Nem tudtam aludni. Úgy jártam, mint a gyermek, akinek jó szülei esti mese gyanánt a német romantika meséskönyveiből olvasnak. Gaál József összerak egy felizgató világot, mint a keresztény misztikusok, akik a kereszt geometriai valóságához társítva egyszerre érzékelték az első bűnös ember, Ádám koponyájából kinövő kínzóeszközt és a jóvátételként halálra gyötört Isten Fia – Embernek Fia korpuszának mártíriummal teljes sugárzását. A kötetben reprodukált képek, szobrok, grafikák elgondolkodtatnak: vagyunk, de miért, hogyan, honnan lettünk, és mivé alakulunk?
Valaha könyvet írtam a még ma sem eléggé becsült költőről, Jánosy Istvánról, aki a háború után, majd a forradalom vérbe fojtása idején álmában átélte a szenvedők eltitkolt megpróbáltatásait. Ébredve leírta füzetébe, és ezekből „koholta” verseit. Átéltem ifjúságomban Barcsay Jenő korai ikonjainak méltóságos együgyűségét és kései mozaikjainak túlvilági szenvedélyű ritmikáját. Majd Schéner Mihály Kukulláinak maszkos bűnre kárhoztatottságát és feloldó virágálmait.
És most rátaláltam Gaál József egyedülálló világára. Olyat csinál évtizedek óta, amelynek párját nemcsak én nem találom, de még a tudós monográfusa is hiába keresi. Akiket felsorol, nem ezt csinálják. Mit keres ő a műveiben? Az embert, a világmindenség eme parányát úgy megmutatni, mintha őérte állna fenn ez az egész mindenség. A teremtményt, aki várja az „Ádám, hol vagy?” kérdést, hogy elszámoljon létezésének elhasználódásáról. Akár embrió, akár csontváz, akár eszement boldog-boldogtalan, esetlen, együgyű, megalázott, egymást gyilkoló vagy éppen eközben szeretkező. Történelme nem a könyvekben megírt világtörténet, hanem az ősi és örök küzdelem önmaga értelmezésére. Aki létével kitölti a teret és betölti az emberélet idejét. Gaál József művei a wagneri értelemben térré vált idő megformálásai.
Egyik kiállításán leültem, és a kifacsart, kétségbeesett, realizmuson túli arcképeit addig néztem, amíg vissza nem alakultak harmonikus, beszédképes, gyönyörű emberré. Ifjúkoromban ezzel a nézési technikával mozdítottam meg Barcsay látszólag mozdulatlan ikonjait. Most elbeszélgettem Gaál József embereivel. Úgy, ahogy őbenne élhetnek. Bármennyire az éden száműzöttei is ezek az emberek, bármiként kificamodottak, mikorra közénk érkeznek, kezükbe is foghatják a mártírpálmát. Szörnyek? Ha visszaborzadok sorsuk szenvedésétől. Sérültek? Szenvedik a létezésüket, és ezzel részesei lesznek a megváltás esélyének. Bűnösök? Valószínűleg, de bármelyikük egy ujjmozdulattal visszahívható emberséges létébe, mint valaha a vámos Máté.
Minden ember önmaga pokla – mondta egy filozófus. Ha nem tud áthangolódni a teremtésével adódó szerepére – teszi hozzá Gaál József. Erre az esélyre sóvárognak Gaál József képeinek és szobrainak epekedő lényei. Mint a csúf békában élő szép királyfi, a mesebeli megváltó csókra várnak: arra, hogy a nézők-olvasók jöjjenek, figyeljék sokáig őket. Kísérve őket megváltottságuk öntudatához.
Milyen jó, hogy találtatott egy érzékeny szakember, aki érthetően elmagyarázza ennek a világnak nemcsak művészi értékét, de spirituális kisugárzását is. Érthető nyelven segíti a tájékozódást benne. És okos volt a könyv kiadója, hogy figyelemmel volt más tájak érdeklődőire is: a monográfia szövegét angolul is elismétli a kötetben. És legokosabb azért, mert oly sok reprodukcióval közvetlenül is beléptet ebbe a különlegesen felkavaró világba.
(Az önmagával viaskodó ember. Gaál József művészete. Szabó Noémi monográfiája. T-ART Alapítvány, Budapest, 2010. Ára: 8000 forint)