Megalapozatlannak tartja a volt miniszterelnök, Bajnai Gordon azokat az indokokat, amelyek miatt az ügyészség gyanúsítottként hallgatná ki elődjét, Gyurcsány Ferencet a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. A politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorának azt mondta: Gyurcsány törvényesen járt el a Sukoró-ügyben. Bajnai szerint – aki a volt MSZP-elnök kormányaiban önkormányzati és területfejlesztési, majd nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszteri posztot töltött be – „rettenetes politikai nyomás” nehezedett az ügyészségre ebben az ügyben. A volt kormányfőt korábban többször is kihallgatták a Központi Nyomozó Főügyészségen.
Eközben a volt miniszterelnök kezdeményezésére létrejött Magyar Demokratikus Charta azt kéri az országgyűlési képviselőktől, hogy ne függesszék fel Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát. A szervezet ezt azzal indokolja, hogy a honatyák még a látszatát sem engedhetik meg annak, hogy szavazatuk a büntetőjog felhasználását segítse a politikai ellenféllel szemben. Közleményük szerint a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítvány valós indokait nem hozták az ügyben döntő szakbizottság tudomására, miközben a rendelkezésre álló információk kétségessé teszik a gyanú megalapozottságát.
Lendvai Ildikó az Info Rádió Aréna című műsorában korábban azt mondta, majdnem biztos abban, hogy az MSZP-frakció nem támogatja majd a volt miniszterelnök mentelmi jogának felfüggesztését. Ő maga mindenesetre biztosan nem adja a szavazatát egy – megfogalmazása szerint – „koncepciós per lefolytatásához”. A volt miniszterelnök mentelmi jogáról hétfőn dönthet az Országgyűlés, miután a mentelmi bizottság a politikus kiadására tett javaslatot. A volt kormányfőt hivatali visszaélés miatt hallgatná ki gyanúsítottként az ügyészség a sukorói kaszinóberuházás ügyében.
Orbán Viktor képet közölt Salvinivel való találkozójáról