Bulgária tisztes erőfeszítéseket tett a schengeni tagság eléréséért, és Magyarország reméli, hogy ez hamarosan megtörténik – jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök Georgi Parvanov bolgár kollégájával folytatott megbeszélése után. Az MTI által idézett magyar államfő azt is elmondta, a közös agrárpolitika, illetve az Európai Unió kohéziós politikájának fenntartása a két ország közös európai érdeke. A bolgár Focus hírügynökség jelentése szerint Schmitt Pál mindezek mellett leszögezte, igen jók a magyar–bolgár kapcsolatok, Magyarország pedig – mintegy 1,3 milliárd eurós összértékben – Bulgária nyolcadik legnagyobb befektetője. A magyar államfő arról is beszélt, hogy a magyar elnökség alatt elfogadott Duna-, illetve romastratégia nemcsak Budapestnek, hanem Szófiának is nagyon fontos.
Georgi Parvanov bolgár államfő megköszönte Magyarországnak az európai integrációs folyamatban, illetve a NATO-tagság elérésében nyújtott segítséget. Parvanov köszönetét fejezte ki továbbá a Magyarországon élő bolgár kisebbség támogatásáért.
Schmitt Pál köztársasági elnököt hivatalos bulgáriai látogatásának másnapján egyébként ünnepélyesen, katonai tiszteletadás mellett fogadta Georgi Parvanov bolgár államfő az Alekszandr Nyevszkij téren. A magyar államfő megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját, a nap folyamán pedig Cecka Cacseva asszonnyal, a Bolgár Köztársaság nemzetgyűlésének elnökével találkozott, és beszédet mondott a Bolgár Kereskedelmi és Iparkamarában.

A Holdról is látható dugók várhatók az M7-es autópályán