Módos Péter után Deák Bárdos Mihály is olimpiai kvótát szerzett az Isztambulban zajló birkózó-világbajnokságon. Az 55 kg-os súlycsoportban Módos hétfőn lapzártánk után érte el első számú célját – az éremcsatára aztán már nem tudta összekapni magát –, a 120 kilós Deák Bárdos tegnap vívta ki szintén kötöttfogásban a londoni indulás jogát. A másik két tegnapi magyar induló, Lőrincz Viktor (84 kg) és Kozák István (60 kg) helyezetlenül zárt.
Deák Bárdos két győzelem után a negyeddöntőben ugyan kikapott a török Riza Kayaalptól, aki azonban ezután a döntőig menetelt, így a magyar birkózó folytathatta a vigaszágon. Ahol nyernie kellett a bolgár Ivan Ivanov ellen a kvótához. Az első két menet akció nélkül telt el, következett a ráadás, aminek a legvégén a sorsolás folytán a bolgárnak kellett lemennie „békába”, s a magyar nehézsúlyú ekkor ki tudta emelni, majd eldobta, s megnyerte az összecsapást. A bronzcsatát Deák Bárdos is elvesztette (a kazah Nurmahan Tyinalijev ellen), így ötödik lett.
Deák Bárdos is kvótát szerzett
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!