Drágább tejet jósolnak a szakértők

Dénes Zoltán
2011. 09. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy hónapon belül jelentősen nőhet a kereslet az Európai Unió tejpiacán, ami a nyerstej-árak emelkedésében mutatkozik majd meg – közölte tegnap a Tej Terméktanács. A legfrissebb piaci információk szerint a közösségen belül az azonnali piacon két-három eurócenttel már emelkedtek az árak, vagyis a nyugat-európai kereslet már élénkül. Emellett megjelent a hazai piacon is egy exportorientált termék-előállításban érdekelt új szereplő, aki várhatóan szintén erős, jelentős tételeket kíván majd vásárolni – mutatott rá a terméktanács, amely szerint a nyerstej-árak növekvő költségét már nem tudják magukra vállalni a feldolgozók. Emiatt a Tej Terméktanács úgy látja, hogy ha az áruházláncok nem hajlandók lemondani 45-50 százalékos hasznuk egy részéről, úgy a tej fogyasztói ára öt-tíz százalékkal is emelkedhet.
Közben a Központi Statisztikai Hivatal tegnapi gyorsjelentése szerint a júniusi 35,3 százalékról júliusban 24,9-re lassult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése. A növényi termékek ára 32,3 százalékkal nőtt júliusban az egy évvel korábbihoz képest, míg júniusban 46,7 százalékos volt az áremelkedés. A burgonya termelői ára 30,9, a zöldségeké 25,5 százalékkal csökkent egy év alatt. Az élő állatok és állati termékek termelői ára júliusban 11,4 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.