Helsinki továbbra is csak pénzügyi biztosíték fejében hajlandó részt venni Görögország támogatásában, és ha nem sikerül megállapodni, akkor kimaradhat a második görög mentőakcióból – erősítette meg tegnap a finn miniszterelnök, aki szokatlan élességgel bírálta az uniós politikai gyakorlatot. Az MTI által idézett Jyrki Katainen szerint veszélyezteti a demokráciát és a méltányosságot, hogy egy új, informális vezetői csoport alakult ki az unióban, az euróövezetben pedig már hosszú ideje semmibe veszik a törvényi előírásokat. „Az euróövezet egyik problémája a túl sok adósság, egy másik baj pedig az, hogy túl sokáig megszegtük vagy legalábbis rugalmasan értelmeztük a saját magunk alkotta szabályokat, aminek következményeként a döntéshozatali folyamatot a bizalom hiánya jellemzi” – fejtette ki a jobboldali kormányfő.
Közben a szlovák kormány szerdán jóváhagyta a második eurós mentőcsomagról szóló keretszerződéshez tartozó kiegészítést, amelynek célja, hogy növelje az eurós mentőcsomag rugalmasságát és jogköreit. Tegnapi értesülések szerint az euróövezeti államok akár már szeptember végéig – és ezzel a tervezettnél korábban – dönthetnek az euróövezeti mentőalap, az EFSF kiterjesztéséről.

Botrányok, kémbotrány és béremelés – ez történt a héten a magyar politikában