Ellenőrzéssel érkezik a pénz

Adóhivatali ellenőrzésre számíthatnak azok a cégek, amelyek az Európai Bíróság döntését kihasználva áfát kérnek vissza az adóhivataltól. Mivel a hatósági eljárások némi időbe telnek majd, feltételezhető, hogy a becslések szerint 250 milliárdos összeget nem egyszerre kell kifizetnie a közkasszának.

Jakubász Tamás
2011. 09. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hamarosan törvényt alkothat az Országgyűlés arról: milyen eljárási rend szerint utalja át az adóhatóság a cégeknek azt – az eddig visszatartott – áfát, amelyre az Európai Bíróság nemrégiben meghozott döntése nyomán a honi vállalkozói szféra igényt tarthat – hangzott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tegnapi tájékoztatóján. A szervezet elnökhelyettese közölte: feltételezhető, hogy az érintett társaságok külön kérelemben vagy a soron következő adóbevallásban kérhetik vissza a nekik járó summát. Varga Árpád folytatta: nehéz megjósolni, hogy végül mekkora összeg kerül vissza a cégvilághoz. A vállalkozások ugyanis választhatnak, vagy visszakérhetik a pénzt, vagy az őket megillető summát későbbi fizetési kötelezettségük kiegyenlítésére használják fel. Kormányzati körökben mindenesetre azzal számolnak, hogy a viszszajuttatandó áfa akár 250 milliárd forintra is rúghat.
Varga Árpád felelevenítette a bírói határozat lényegét: a magyar adószabály csak akkor ad módot egy befogadott számlán szereplő áfa visszaigénylésére, ha a cég a számlát ki is fizette. – E passzus a jövőben nem érvényesül – tudatta az elnökhelyettes, megjegyezve, hogy az áfát visszakérő cégeknél az adóhatóság ellenőrizni fogja, jogszerű-e a visszaigénylés. A vizsgálatok némi időt bizonyosan igénybe vesznek, így a jelentős összeget – feltehetőleg – nem egy tételben fizeti ki az államkassza. Az ellenőrzésekkel elkerülhető, hogy a közpénz csalókhoz kerüljön. Az adóhatóság ígéretet tett rá, hogy a visszaigénylés módjáról a jogszabály elfogadása után tájékoztatót tesz közzé.
Eközben a T. Házban megtartották tegnap az adótörvények részletes vitáját. A nemzetgazdasági miniszter azt javasolta, hogy november elsejétől 13 forinttal emelkedjen a gázolaj, emellett a dohány és az alkohol jövedéki adója, valamint a játékadó. Matolcsy György tegnap közölte: a kormány jövőre az internetes szerencsejátékot is megadóztatná.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.