Enyhe emelkedőn a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 140,40 pontos, 0,85 százalékos emelkedéssel, 16 629,75 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 15,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Munkatársunktól
2011. 09. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kissé megnyugodtak tegnap a piacok. A frankfurti DAX-index például 3,4 százalékos pluszban zárt, a BUX azonban csak csekélyebb mértékben erősödött, elsősorban a devizahitelesek rögzített árfolyamú végtörlesztése körüli bizonytalanság miatt – összegezte a nap eseményeit a távirati irodának Németh Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedési igazgatóhelyettese. Kis megnyugvást jelenthet Németh Sándor szerint, hogy a Barclays Capital – a City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja – jelezte: nem tartja valószínűnek Magyarország azonnali leminősítését a devizahitelesek megsegítésére bejelentett akcióterv hatására. Kedvező hír volt az is, hogy az első akadály elhárult az olaszországi megszorítócsomag elfogadása elől, miután az olasz alsóházban sikeres bizalmi szavazáson esett át a kormány, Portugália pedig létszámleépítésről döntött a közigazgatásban. Hozzátette ugyanakkor, hogy a piac kevesli, lassúnak tartja az adósságválság megoldására tett lépéseket. – A következő napokban pedig az IMF újabb görögországi látogatására és a Fed jövő heti ülésére várnak a befektetők, addig kivárnak – tette hozzá.
A Mol 120 forinttal, 0,82 százalékkal, 14 780 forintra erősödött tegnap, négymilliárd forintos forgalom mellett. Az OTP-részvények ára 12 forinttal, 0,33 százalékkal, 3650 forintra nőtt, forgalmuk 9,8 milliárd forintot tett ki. A pénzintézet egyébként tegnap közölte, hogy 10 millió euróval megemelte a montenegrói leánybank jegyzett tőkéjét. Az OTP korábban többször is emelt már tőkét a montenegrói CKB bankban.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal, 483 forintra emelkedett, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 1005 forinttal, 3,06 százalékkal, 33 825 forintra nőtt, a részvények forgalma 819,9 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 37,2 millió forintos forgalom mellett 290 forinttal, 1,97 százalékkal, 14 415 forintra csökkent.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.