Optimista hangulatban kezdtek tegnap a tőzsdék. A befektetők abban reménykednek, hogy pénteken az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke gazdaságélénkítő intézkedést jelent be. Napközben aztán megingott a hangulat – elemezte a helyzetet a távirati irodának nyilatkozó szakértő. Varga Zoltán kiemelte: a hazai részvények is a nemzetközi hangulattal együtt mozogtak. A vezető papírok közül a Molt lehet kiemelni, amelynél akár jelentős felértékelődés is lehet a következő időszakban. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elsősorban arról beszélt, hogy pozitívan indult a kereskedés Budapesten, ám az indexet később már az iránykeresés jellemezte.
A magyar részvénypiac forgalma egyébként tegnap 12,9 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 400 forinttal, 2,38 százalékkal, 17 200 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalom mellett. Az OTP-részvények ára 51 forinttal, 1,29 százalékkal, 4000 forintra nőtt, a bankpapír forgalma 8,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 2,34 százalékkal, 500 forintra csökkent, forgalma 517,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 790 forinttal, 2,21 százalékkal, 35 000 forintra esett vissza, e részvények forgalma 589,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 28,6 millió forintos forgalom mellett 190 forinttal, 1,25 százalékkal, 15 010 forintra gyengült.
Elveszítette napközbeni nyereségét tegnap a forint. Az eurót 272 forint felett, a svájci frankot 239 forint felett jegyezték délután a bankközi kereskedésben. Az euró árfolyama a reggeli 272 forint feletti jegyzésekről 270,50 forintig csökkent napközben. A svájci frank délután 239,63 forintot ért a hétfő délutáni 239,51 forint után. A dollár 188,95 forintot ért délután az előző napi 189,10 forint után.

Botrányok, kémbotrány és béremelés – ez történt a héten a magyar politikában