Személyeskedő, Polt Péter legfőbb ügyésznek címzett kijelentések kíséretében tagadta Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, hogy hivatali visszaélést követett volna el, amikor a sukorói King’s City kaszinóberuházás befektetőivel tárgyalt. Az MSZP-s politikus a képviselői védettségének megvonását ajánló mentelmi bizottsági javaslat kapcsán az MTI-nek úgy fogalmazott: „nincs olyan tény, adat, tanúvallomás vagy nyilatkozat, amely alátámasztaná a legfőbb ügyész hamis álláspontját. Kösse fel a gatyáját Polt Péter, ha bornírt vádjait bizonyítani akarja”.
A legfőbb ügyészi indítvány szerint Gyurcsány azzal lépte túl a hatáskörét és követett el hivatali viszszaélést, hogy a befektetőkkel tárgyalva kifejezte, támogatja a cserével történő ingatlanszerzést. Gyurcsány 2008 májusában Tátrai Miklósnak, a vagyonkezelő akkori vezérigazgatójának azt a feladatot szabta: két hónapon belül készítsék elő a földterületek befektetők általi hasznosítását, a csereingatlanok értékbecslését, a tulajdonjog rendezését. A volt kormányfő ezzel a magatartásával eldöntötte, hogy a kért Velencei-tó-parti, állami tulajdonú ingatlanegyüttes tulajdonjogát a befektetők megszerezhetik, és csak a cserét határozta meg az értékesítés lehetséges módjaként – áll a dokumentumban. A legfőbb ügyészi átirat szerint a miniszterelnöki támogatás, feladatmeghatározás a cserét illetően az utasítás jellegét mutatta, és az általa megszabott feladatok döntően behatárolták a vagyonkezelő és a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács eljárását. Az ügyészség úgy látja: a csere eleve kedvezőtlen megoldás volt az állam szempontjából, s ez vezetett a manipulált értékbecslésekhez, az igen értékaránytalan csereszerződéshez, amely szerint a befektetők törvénysértő módon kívánták megszerezni a sukorói földterület tulajdonjogát.
A T. Ház akár már hétfőn dönthet Gyurcsány mentelmi jogáról.
Iványi Gábor hazudik, "ami egy paptól nem szép dolog"