Ezentúl török hadihajók fogják kísérni a Gázai övezetbe a humanitárius segélyt szállító hajókat – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, akit az al-Dzsazíra arab televízió idézett. Dan Meridor izraeli hírszerzési miniszter súlyosnak minősítette Erdogan bejelentését. Meridor az izraeli katonai rádiónak nyilatkozva mindazonáltal megjegyezte: a zsidó állam nem akarja szítani a vitát, nem érdeke szóbeli támadásokkal elmérgesíteni a helyzetet. Egy neve elhallgatását kérő, magas rangú izraeli tisztségviselő hangsúlyozta: Törökország megsértené a nemzetközi jogot azzal, ha erővel próbálná áttörni a Gázai övezet izraeli tengeri zárlatát, tekintve, hogy az ENSZ legitimnek ismerte el a zárlatot. „A török hadihajóknak az lesz a feladatuk, hogy megvédjék azokat a török hajókat, amelyek humanitárius segélyt szállítanak a Gázai övezetbe. Ezentúl nem engedjük meg, hogy ezek a segélyhajók Izrael célpontjaivá váljanak, mint ahogy történt ez a Szabadság nevű flottillával. Ha ez ismét megtörténik, Izrael megfelelő válaszban fog részesülni” – jelentette ki Erdogan a tévében.
Binali Yildirim török szállításügyi miniszter még tovább ment, azt állítva, az izraeliek eljárása a nemzetközi flottilla ügyében nem különbözik a szomáliai kalózok támadásaitól. A 12 mérföldes part menti sávon túl a tenger mindenki számára nyitott, ezt pedig egyetlen ország sem vitathatja el – mondta Yildirim, utalva arra, hogy Izraelnek sincs joga ahhoz, hogy húsz mérföldre növelje a tengeri határát. Azt is közölte, addig semmit nem lehet tenni, amíg Izrael nem kér bocsánatot Törökországtól a segélyhajó elleni tavaly májusi támadás miatt. Izraeli kollégája, Izrael Kac leszögezte, semmiképp nem fog ilyet tenni, és a gázai blokádot sem fogja megszüntetni. Az izraeli kormányfő, Benjamin Netanjahu azt hangsúlyozta, az izraeli haditengerészet az állam stratégiai fontosságú karja, mégpedig egy „erős és hosszú kar”.

Rejtélyes olajszennyezés történt a Kapos folyón