Haláláig rács mögött marad

Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta tegnap a Legfelsőbb Bíróság Taliga Ádámot, az elítélt három éve megölte hitelezőjét Ózdon, hogy így szabaduljon meg adósságától, és agyonlőtte annak kilencéves kislányát is, hogy a történteknek ne legyen tanúja.

Csibra Tibor
2011. 09. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogerősen is tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta tegnap a Legfelsőbb Bíróság Taliga Ádámot, a 26 éves volt egyetemista három éve Ózdon egy kispuskával agyonlőtte korábbi hitelezőjét, majd végzett annak kilencéves kislányával is. Kónya István tanácsa az immár megfellebbezhetetlen határozattal helybenhagyta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság, illetve a Debreceni Ítélőtábla hasonló döntését. A terhelt felülvizsgálati kérelemmel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, mert védőjével együtt vitatta az általa elkövetett bűncselekmény minősítését: Taliga Ádámot előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolták meg, és a korábbi ítéletek az aljas indok kivételével megállapították bűnösségét.
Taliga 2007-ben kért kölcsön egymillió forintot apja egyik ismerősétől, akinek az elítélt családja telephelye mellett volt egy vasipari műhelye. Úgy állapodtak meg, hogy Taliga havi tíz százalék kamatot fizet a hitel törlesztőrészletén felül, de a kölcsönadó később havonta harminc százalékra emelte az összeget. A fiatalember egy idő után már nem tudott rendszeresen fizetni, ezért gyakran vitába keveredett a sértettel. 2007 tavaszán engedély nélkül kispuskát vásárolt, és vett hozzá ötven lőszert is, majd lőgyakorlatokba kezdett egy eldugott helyen. Többször próbálta rábeszélni hitelezőjét a fizetés halasztására, de az nem engedett.
Taliga elhatározta, ha nem tudnak megállapodni, megöli a férfit, hogy így szabaduljon meg adósságától. A sértettet az említett telephelyre hívta megbeszélésre, az iroda mellett azonban addigra már elrejtette a töltött fegyvert. A két férfi újra összevitakozott, majd Taliga Ádám közelről fejbe lőtte áldozatát, amikor az hátat fordított neki. A terhelt zsákot húzott a holttest fejére, eltüntette a vérnyomokat, majd az udvarra ment. A sértett autójában meglátta az apjára várakozó kilencéves kislányt, akit becsalt a telepre, majd őt is hátulról fejbe lőtte. A kislány holttestét kocsival az erdőbe vitte, és ott megpróbálta elrejteni. Hitelezőjének tetemét a műhely melletti savtartályba dobták ismerősével, mert úgy gondolták, hogy a maró anyag eltünteti a bűncselekmény nyomait. Az edényben azonban víz volt, így a holttestet később megtalálták a nyomozók. A terheltnek segédkező két nőt korábban felmentette a bíróság, mert nem tudtak róla, hogy a sértett bűncselekmény áldozata lett.
A Legfelsőbb Bíróság tegnapi állásfoglalása szerint a gyilkosságok minősítései közül egy is elég ahhoz, hogy Taliga Ádámra a legszigorúbb büntetést szabják ki. A testület megállapította, hogy a férfi előre kitervelte hitelezője megölését, és a kislánnyal azért végzett, hogy a történteknek ne legyen tanúja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.