Holnap folytatják Joav Blum bűnperét

Szerdán folytatják Joav Blum bűnperét Székesfehérváron. Az izraeli–magyar állampolgár ellen két éve emelt vádat az ügyészség közokirat-hamisítás miatt. A megyei bíróság nem függesztette fel az eljárást, noha a védő a legutóbbi tárgyaláson a lakcímtörvény vizsgálatát kérte az Alkotmánybíróságtól.

Jakubász Tamás
2011. 09. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerdára idézte be a Székesfehérvári Városi Bíróság azokat a tanúkat, akiknek információik lehetnek arról: miként jelentkezett be korábban Joav Blum Sukorón a Kiss utcai lakcímre. Bánáti János védő szerint várhatóan meghallgatják az akkori polgármestert, a jegyzőt és egy ügyvédet is. A vádlott nem vesz részt a tárgyaláson. Gieszné Boda Orsolya, a Fejér Megyei Bíróság szóvivője lapunkat úgy tájékoztatta: a büntetőeljárás egyik új szabálya alapján a pert a vádlott távollétében folytatják. Hozzátette, a korábban már meghallgatott négy tanú vallomását a jegyzőkönyv alapján ismertetik majd.
Az izraeli–magyar állampolgárságú üzletember ellen az ügyészség 2009 augusztusában közokirat-hamisítás miatt nyújtott be vádiratot. Joav Blum ugyanis a sukorói ingatlan megvásárlása után nem költözött be új lakcímére, nem lakott életvitelszerűen a felújításra szoruló épületben. A vádhatóság szerint a bejelentkezés azért történt, hogy Blum telekcserével megszerezhesse a Velencei-tó partján fekvő állami területet. Időközben a Legfelsőbb Bíróság közigazgatási tanácsa is állást foglalt a lakcímügyben, és megállapította, hogy a lakóhely az, ahol a bejelentett személy életvitelszerűen lakik. A védő szerint Blum a beköltözés előtt szerette volna felújíttatni a rossz állapotú épületet. Bánáti a május 25-i tárgyaláson bejelentette: az Alkotmánybírósághoz fordult a lakcímtörvény felülvizsgálatáért, és az Alkotmánybíróság döntéséig a bűnügy felfüggesztését indítványozta. Ezt az első- és a másodfokú bíróság is elutasította, így kerül most sor a tanúk meghallgatására.
Joav Blum 2008. július 30-án írta alá a megállapodást Tátrai Miklóssal, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. akkori vezérigazgatójával arról, hogy két Pest megyei gyümölcsösét a sukorói állami területre cseréli el. Az állam utóbb polgári perben megtámadta a szerződést, arra hivatkozva, hogy a gyümölcsösöket túlértékelték, az állami tulajdont viszont alacsony összegen számították be. A Fejér Megyei Bíróság ítéli meg: érvényes-e a telekcsere. A következő tárgyalást október 21-re tűzték ki. Addig a szakértői véleményeket egyeztetik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.