Írásbeli indoklásra vár az ügyészség

Swendt Pál
2011. 09. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elsőfokú ítélet írásos indoklásának megismerése után a Fejér Megyei Főügyészség benyújtja fellebbezését Joav Blum izraeli–magyar állampolgár közokirat-hamisítási ügyében – tájékoztatott Várhomokiné Rabi Noémi főügyész. A Székesfehérvári Városi Bíróság szerdán bűncselekmény hiányában felmentette a közokirat-hamisítás vádja alól Blumot, aki a szóbeli indoklás szerint tévedésben volt, amikor bejelentkezett arra a sukorói lakcímre, ahol valójában nem lakott életvitelszerűen. A nem jogerős határozatban a bíróság megállapította, a vádlott valótlan adatot közölt a nyilvántartással, de a bíróság szerint tévedésében erősítette őt az ügyvédje, illetve a település polgármestere és jegyzője.
Kerestük a befektető sukorói lakcímbejegyzésében közreműködő ügyvédet, Varga Bálintot, aki közölte: fenntartja akkori jogi álláspontját, amely szerint helyes tájékoztatást adott Joav Blumnak, aki ennek alapján jogszerűen létesített állandó lakóhelyet Sukorón.

Hivatalos. Megjelent az Országgyűlés határozata Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről a Magyar Közlönyben. A volt kormányfőt a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben hivatali visszaéléssel gyanúsítja majd meg az ügyészség. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.