A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 224,62 pontos, 1,23 százalékos csökkenéssel, 18 091,21 ponton zárt tegnap, amit a szakértők az előző napi emelkedés korrekciójának minősítettek. A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt, a vezető részvények – a Mol kivételével – gyengültek az előző napi záráshoz képest. A hétfői emelkedés után negatív korrekció söpört végig a pesti tőzsdén, miközben az európai indexek vegyes irányú elmozdulásokat mutattak – mondta Varga Zoltán, a Quaestor-csoport elemzője az MTI kérdésére. Napközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed egyik döntéshozója meglehetősen borús képet festett az amerikai gazdaságról, erősebb monetáris politikai beavatkozást sürgetett, s délután a vártnál rosszabb amerikai makrogazdasági adatok sem segítették a vételi kedvet. A vezető részvények közül az OTP szerepelt a leggyengébben, de az előző napi emelkedés után ez nem is volt meglepő – vélekedett az elemző. A következő napokban is elsősorban hangulatfüggő kereskedésre lehet számítani – tette hozzá. A budapesti tőzsde kora délutánig kissé hullámzóan viselkedett, nyereségben volt. Miután pedig egyes európai tőzsdék veszteségbe fordultak, délutánra – az olajpapír kivételével – a magyar részvényárfolyamok is a negatív tartományba kerültek.
A svájci frank is korrigálta tegnap hétfői veszteségét a főbb devizákkal szemben, a forint árfolyama gyengült. Tegnap röviddel 16 óra után a svájci frankot 230,89 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 228,50 forinttal szemben. Emlékezetes, hogy 230 forint alatt utoljára egy hónappal ezelőtt, július végén állt a svájci frank árfolyama, ami tegnap 228,70 forint és 231,50 forint között mozgott. Az eurót 272,62 forinton jegyezték délután, az előző napi 271,90 forinttal szemben. A dollár 189,08 forint volt a deviza kereskedelemben a hétfő délutáni 187,10 forinttal szemben.
Napos hétvége után visszatérnek az esők