Csak jeggyel lehetett felmenni az egyébként ingyenesen látogatható János-hegyi kilátóba augusztus 20-án este – írja Váczi János, a XII. kerület alpolgármestere blogjában. A kilátó mellett üzemelő kávézó az építmény első emeletére 1000, a másodikra 2000, a harmadikra 3000 forintot kért el a tűzijátékra a magaslatról kíváncsi látogatóktól. Külön érdekességként említi az alpolgármester, hogy az első szintről, az „ezerforintos páholyból” azonban még nem is látszik a panoráma a környező fák lombjai miatt.
Váczi János leírja: hosszabb időbe telt, míg kinyomozták, hogy az önkormányzat nevében a kilátó mellett üzemeltetett kávézó tulajdonosa kért belépőt anélkül, hogy erről értesítette volna a polgármesteri hivatalt. A politikus leszögezi, a kávézóra vonatkozó bérleti szerződés egyértelműen rögzíti, hogy az üzemeltető köteles biztosítani a kilátó területére a szabad bejárást s az alpolgármester szerint „az ügy elképesztő, hiszen ha ez igaz, csalásról, jogalap nélküli gazdagodásról, és birtokháborításról beszélünk”. Ennek megfelelően az önkormányzat jegyzője rendőrségi feljelentést tett a XII. kerületi kapitányságon – írja a Váci János. Ezenfelül arra buzdítja a károsultakat, hogy forduljanak közvetlenül a jegyeket árusító üzemeltetőhöz, ha pedig nem járnak sikerrel, akkor a rendőrségen tegyenek bejelentést. Lapunk megkeresése nyomán a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese mára ígért bővebb tájékoztatást.
Fontos bejelentés érkezett a lakossági távhődíjakról