Ismét bajban van a 2007 nyara óta heti rendszerességgel üzemelő káptalantóti (Balaton-felvidék) piac. Mint azt a piac vezetőjének, Harmathy Ildikónak tegnapi sajtótájékoztatóján kiderült, a Liliomkerti piacot és árusítópavilonjait lebontásra ítélték. A tájékoztatón, ami végül egyfajta agorává alakult, ahol a polgármestertől a termelőkig és az árusokig mindenki elmondhatta a véleményét, a piacszervező lapunknak elmondta: bár előkészületben van a régen várt piactörvény, mégsem szempont a valóságos élelmiszer-biztonság. És bár a csaknem kétszáz árus jelentős jövedelemre, a több ezer látogató pedig igényei szerinti portékára, termelői élelemre tesz szert, valamint közösségi élmény kovácsolódik, mégis dózer vár az úttörő kezdeményezésre. Tény, hogy a piacnak a mai napig nincs működési engedélye, mert az építési hatóság nem tudja befogadni az építésiengedély-kérelmüket, lévén a terület szántóként szerepel a telekkönyvben. A biológus-mérnök végzettségű üzemeltető szerint a piac működése ennek ellenére nem törvényellenes, hiszen nem tiltja törvény, hogy a termelők és kézművesek magánterületen árusítsanak. Harmathy Ildikó segítséget kért a törvényalkotástól, de mivel válasz nem érkezett, most ismét a nyilvánosság erejében bízik.
Itt vannak a legviccesebb mémek Magyar Péter legújabb akciójáról