Az egészségügyi államtitkárság módosította a rezidenseknek szóló ösztöndíjprogramjának korábbi feltételeit – jelentette be Szócska Miklós államtitkár tegnap egy egészségügyi konferencián Balatonfüreden.
A korábbi feltételekhez képest az egyik legnagyobb változás, hogy a rezidenseknek a szakorvosképzés végével nem kell még öt évig magyar állami egészségügyi intézményben dolgozniuk. A programba belépőknek addig kell Magyarországon maradniuk, amíg az ösztöndíjat folyósították számukra – mondta Szócska Miklós. Megnyitották a programot azok előtt is, akik nem ebben az évben végeztek. Nekik az a feltétel, hogy még legalább egy évet a szakorvosjelölti programban dolgozzanak – tette hozzá az államtitkár. A résztvevők szakorvosképzésük alatt változatlanul havi nettó százezer forintot kapnak a fizetésükön felül.
Ismeretes: a feltételek módosítása azután vált szükségessé, hogy az eredeti feltételek mellett a rezidenseknek csak töredéke jelentkezett, s így összességében csalódást okozott a program. A meghirdetett helyekre hatszáz orvos és húsz gyógyszerész pályázhatott volna, a határidőig viszont összesen csak 141-en igényelték az ösztöndíjat.
Több furcsaság derült ki Magyar Péter egyik diákhiteles szerződéséről